Menü
 
Baranta Piac

Friss Méz kapható T.miklóson B.Mihály 06-702/350-251

Selyemfű méz 1kg 1.700,-Ft

Friss tej kapható 130,-Ft a Székács Szakközép Iskola Tanboltjában

 

 

 

 

 

 
Cíkkek
 
Naptár
2017. December
HKSCPSV
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Íj és nyílkészítők
 
Lovasnomád népek
Lovasnomád népek : 10. századi magyar harcászat vitatott kérdéseinek vizsgálata

10. századi magyar harcászat vitatott kérdéseinek vizsgálata

  2010.01.22. 21:45


 

Nyugat-Magyarországi Egyetem - Savaria Egyetemi Központ
Bölcsészettudományi Kar
Történelem Tanszék
 
 
 
 
 
 
A 10. századi magyar harcászat vitatott kérdéseinek vizsgálata
/kísérleti régészet/
 
 
 
 
 
 
Belső konzulens: Csapláros Andrea                                   
Külső konzulens: Kelemen Zsolt
 
Szakdolgozat készítője: Tompa Balázs
                                   
Szombathely,
2009.
Tartalomjegyzék
 





„Taya tulpardi saqtaydi,
            Tulpar erin saqtaydi,
Er elin saqtaydi.”[1]
 
„A patkó a paripát védi,
A paripa a férfit védi,
A férfi a népét védi”
 
/Kazak közmondás/
 
 
                
               Bevezetés
 
 
Szakdolgozatomban a magyar történelem 9-10. századi magyar harcászati kérdéskörrel foglalkozom, amely még számos megválaszolatlan kérdés előtt áll. Történelem és régésztechnikus hallgatóként, és mint gyakorlott lovasíjász és haditornász régóta érdeklődök a téma iránt. Így a kísérleti régészet felé fordul a figyelmem, amivel már korábban is volt szerencsém foglalkozni. Tanárnőm Csapláros Andrea támogatta az ötletet, már csak azt kellett eldönteni konkrétan, melyek azok a témakörök, amit kutatni és gyakorlatban is kísérletezni szeretnék.
A kísérleti régészet hazánkban még fejlődés elé néz, és általában lelkes laikusok és nem szakemberek foglalkoznak vele, így az eredmények sokszor megkérdőjelezhetőek. A szakma érdektelensége csak lassan oldódik fel, és azért már vannak, akik komolyan foglalkoznak a témával.[2] Angliában és Németországban e módszer alkalmazása már nagy múltra tekint vissza, amelyet neves régészek és történészek már használtak. E tudományág lehetővé teszi, hogy a középkor emberei által készített eszközöket, tárgyakat a rekonstruálások segítségével testközelből is meg lehet szemlélni és a gyakorlatban is kipróbálni.[3] Előnyei közé sorolható az a tény, hogy pontosabb és életszerűbb képet kaphatunk egy adott korról, mintha csak elméleti síkon közelítenénk meg a dolgokat.
Én is ezt az utat akartam követni. Ehhez viszont azt is meg kellett néznem, hogy mivel tudnék hitelesen eredeti körülmények között kísérletezni. Minthogy mindig is lovak mellett voltam eddigi életemben és családom is ezekkel a csodálatos állatokkal foglalkozik egyértelmű volt az, hogy lóval való foglalkozás és a harcra való nevelés lesz az egyik témám. 8 éve foglalkozok az eurázsiai lovas népek harcászatával és lovas kultúrájával, így elég sok tapasztalat és gyakorlati információt tudtam felhalmozni. Szakdolgozatom célja tehát az, hogy évek során felhalmozott tapasztalataim segítségével szeretném a középkori magyar harcászati technika életszerűbb.
A másik nagy témakör ezért az elméleti és a gyakorlati eredmények összehasonlítása, egyezésük vagy ellentmondásuk vizsgálata. Ezen belül is két elégé vitatott kérdést, az íj-nyíl használatot és a védő és támadó fegyverekkel kapcsolatos problémákat boncolgatnám a saját eredményeim alapján.
Mindkét kérdéskör sok vitára adott okot és megnyugtatóan ma sincs tisztázva egyik se. Vizsgálódásaim e téren csak a fegyverek használatára terjed ki, mind kutatásban, mind kísérletezésben. Munkámmal szeretném, hogy egy kicsit életszerűbb képet kapjunk e számunkra dicső korszak magyar harcosainak harci technikáiról, tudásáról és fizikális felkészültségéről.
Szeretnék ezúton köszönetet mondani Csapláros Andreának végtelen türelméért, amelyet irányomban mutatott. Kelemen Zsoltnak a szakmai tanácsokért, Édesapámnak, Tompa Ferencnek és Öcsémnek, Tompa Attilának a kiváló szakmai háttér biztosításáért. Külön köszönet Tóth Eszternek és Pospischil Barnabásnak a nélkülözhetetlen segítségükért. Köszönet illeti Priskin Katalint, Németh Szilviát és Subsics Martint, kik hozzájárultak a szakdolgozat létrejöttéhez. És végül, de nem utolsó sorban Lindának, Iluskának és Radamesznek, a három hű hátasomnak, akik kibírták a munkámmal való megpróbáltatásokat.
 
 
               1. A harci ló kiképzése
 
                   1.1. A nomád ló
 
 
A magyar történelem egyik legfontosabb alakító tényezője a ló volt. A magyar ló az idők folyamán legendává vált, a mesék táltos paripája lett, de valójában hogyan is nézhetett ki, azzal a laikusok nincsenek tisztában és általában a 19. század romantikus képei alapján képzelik el őseink hátasait. Itt azonban le kell szögezni, hogy a szakmán belül is eltérő véleménnyel vannak a honfoglalás és Árpád-kor harci lovainak külleméről és hovatartozásáról.[4]
Ezer évvel ezelőtt még nem volt ilyen nagyszámú elkülönült fajta, hiszen a pusztai népek lovai még közel álltak a vad őseikhez. Ám feltehető itt az a kérdés, hogy melyikhez?
A mai Equus caballus tehát a házi ló őse vagy a tarpán vagy a taki, más néven Przewalsky-ló.
A tarpán törzs területe Kelet-Európa volt ezen belül is Lengyelország és Ukrajna. Küllemében kis testű (átlagban 120-130cm a marmagassága), ezzel szemben erős felépítésű, szép alkatú állat. Mára már kihalt, de utódai a mai konyik és hucul fajták.[5]
A taki a mai mongol ló elődje, a tarpánnál nagyobb 140 cm marmagasságú, de annál durvább megjelenésű, nagyfejű, zömök izmos ló. Közép és kelet-Ázsia pusztáin volt honos. Az ázsiai lovak tőle származnak, de mára már finomabbak és magasabbak, mint rusztikus ősük.[6]
Tehát a honfoglaló őseink lovainak alapállománya e két alapfajta közül kerülhetett ki. A mai kutatás inkább a takit tartja a 10. századi magyar lovak ősének, ezt a régészet eredményei is alátámasztják.
Honfoglalás-kori régészetünk abban a szerencsés helyzetben van, hogy a korban a táltos hitű magyarok temetkezési szokásai közé tartozott a ló melléklet, tehát a halott mellé helyezték annak lovát. Igaz nem a teljes állatot hanem annak koponyáját, lábszár csontjait és lenyúzott bőrét.[7]
Ezekből a csont leletekből anatómiai és csonttani vizsgálatok alapján megállapítható hogy a magyar ló a takitól származik, de annak már egy nemesített változata, hasonlíthatott a mai kazak és karabak fajtákra.
A nemesítésben közrejátszhatott az arab telivér ami az iszlám harcosainak közép-ázsiai és Kaukázusban való előre törése következtében a magyar lóállományt bizonyosan érintette: az ellenségtől zsákmányolt és a kereskedelem révén szerzett nemes arab méneket minden bizonnyal bevonták a tenyésztésbe. A kunok már használtak arab telivéreket, amit a csengelei kun főember sírjában találtak láncingével és sisakjával együtt.[8]
1. Kazak mén ló
 
Az utóbbi időben felvetődött az a kérdés, hogy a magyarok lovai közt lehetek-e a kínai forrásokban csak „mennyei, vért izzadó lovaknak” nevezett közép-Ázsiában őshonos, a ma Ahal-teke néven illetett több mint 3000 éves türkmén fajta.[9]
Ezt a feltevést a legújabb genetikai vizsgálatok is alátámasztják. Priskin Katalin a Szegedi Tudományegyetem kutatója el jutatta számomra munkája eredményét a honfoglalás-kori lovak genetekai vizsgálatát. Mintái az algyői és a karosi feltárásokból származik, így a „legmagyarabb” sírok lovai géntérképét vizsgálhatta. Arra az eredményre jutott, hogy genetikailag a 10. századi magyar lovak az Ahal-tekéhez álltak a legközelebb és egy Orlov ügető nevű orosz fajtához. A meglepő az, hogy mindkét fajta elüt az eddig felfestett képtől amit a honfoglalók lovairól gondoltunk.[10]
Az ahal-teke a legősibb nemes vérű fajta, a maga nemében egyedül álló. Mind külleme, mind kitartása és szívósága kiemeli a többi fajta közül.
Kinézetre az angol telivérhez hasonlít leginkább. Magassága átlagban 155 cm, tehát magasabb, mint a taki származású fajták. Feje egyenes, szép formájú, nyaka vékony, finoman izmolt és magasan tűzött gyakran ún. „szarvasnyak”, törzse nem mély, háta viszonylag hosszú, végtagjai is hosszúak inai szárazak. A fenti leírás egy igazi hosszútávfutót sejtet velünk nem is alaptalanul.
 
2. Ahal-teke mén ló
 
1935-ben ahal-teke lovakkal 84 nap alatt tették meg az Ashabad-Moszkva 4152 km-es távot. Ez 50 km naponta, ami magában nem nagy táv, ezt viszont 3 hónapig mindennap megtettek és ebből 966 km sivatagi körülmények között, ahol csak ritkán jutottak vízhez, így teljesítményük páratlan, és emlékeztet a kalandozások méreteihez. A fajtát az évezredek során mindig harcászati célokra használták, ami vasszervezetének, és kiemelkedő intelligenciájának köszönheti. Az ahal vérmérséklete tüzes, sokszor kifejezetten csökönyös igazi egygazdás ló. Eme tulajdonsága a mai tartási körülmények közt nem számít pozitívumnak, viszont a lovas hadviselés korában kifejezetten kívánatos volt, hisz gazdájához mindvégig ragaszkodó és hűséges.[11] 
Természetesen nem a köznép lova lehetett a honfoglalóknál, mint ahogy a mai Türkmenisztánban és Kazaksztánban is kiváltságnak számít tenyésztése és tartása. Sokkal inkább „tisztihátasként” gondolhatunk rá és az elitalakulatok, azaz a felderítők és a testőrség lovaként.
A honfoglalás és kora-Árpádkori lóállomány vegyes képet mutathatott.
De az már bizonyos hogy a belső és közép-ázsiai fajták mellett ott voltak a nemes Ahal-teke és arab fajták, ami a mai lovas szakember szemében jelentősen javítja az állomány megítélését.
Mint láthatjuk csakúgy, mint népünk, úgy lovaink eredete sem teljesen tisztázott.
Azért fontos behatóan foglalkozni azzal, hogy melyik mai fajta áll a legközelebb az eredeti magyar lóhoz, mert ha valósághű eredményt akarunk kapni, akkor az eredetihez a legjobban hasonlító lovat kell „kísérleti alanynak” kiválasztanunk.[12]
 
                   1.2. Idomítás
 
A ló kiválasztása
Az idomításnál nagyon fontos alaplépés a megfelelő ló kiválasztása, hisz nem minden állat felel meg az adott munkakörre. Esetünkben a harcászatra való felkészítés a cél. A lovas harcászat egy speciális képzés, amihez speciális lovak kellenek. Ez azt jelenti, hogy ki kell választani a megfelelő fajtát, nemet és egyedet. Az sem mindegy, hogy milyen stílusú harcra készítjük fel a lovat. A könnyűlovas és a nehézlovas harcmód más és más, képzést és lovat kíván. Ezért már az sem mindegy milyen fajtát választunk. Ráadásul, ha a valósághoz a legközelebbi eredményt akarjuk elérni, ragaszkodnunk kell a történelmi hiteleséghez. Ezért kell olyan lovakat választanunk, a
milyet őseink is használtak vagy olyan kinézetűt és tulajdonságú egyedeket amik hasonlítanak a X. századi pusztai állatokra.
Fent már leírtam milyen fajták állhattak a honfoglaló magyarság rendelkezésére. Az én rendelkezésemre csak egy, az arab telivér állt. Ezért még két lovat vontam be a kísérletbe: egy mezőhegyesi félvért, és egy erősen arabos jegyeket hordozó magyar félvért, akik már 8 éve harci használatra vannak idomítva. Az arab azonban 2008. októberétől lett bevonva az idomítási munkába.
 
 
 
 
Harcászatra való felkészítés:
 
Ahhoz hogy egy lóból a harcosnak igazi társa lehessen, 3 kritériumnak kell megfelelnie:
Ø Egészségügyileg kifogástalan állapotban kell lennie, mind testileg, mind szellemileg.
Ø Fontos, hogy nyugodt és bátor legyen! Félős, ijedős állat nem alkalmas hadászati célokra. Ezért inkább hímnemű lovat alkalmazzunk (csődört vagy heréltet, mint szkítáktól fogva minden pusztai nép harcosai), kancák kevésbé alkalmasak mert természetüknél fogva ijedősebbek, bár vannak kivételek.
Ø Gyorsaság, fordulékonyság nagyon lényeges tulajdonság! Ebben a keleti fajták sokkal jobbak a nagy testű európai lovaknál.
Ha találtunk a fenti kívánalmaknak megfelelő lovat, akkor megkezdhetjük a harcra való felkészítését. A felkészítést azonban mindenképpen meg kell előznie egy szoktatási időszaknak, amennyiben a lovat frissen szereztük. Ez több okból is elengedhetetlen:
Ø Legkevesebb félév kell a lónak ahhoz , hogy teljesen megszokja az új helyet, az új társakat és magát a gazdát.
Ø A ló és lovas közti bizalom mindennek az alapja! Bizalom nélkül nem lehet értékes eredményre vezető munkát végezni!
Ø Bizalmat nehéz megszerezni, könnyű elveszteni! Ezért kell szerintem egy új lóval legalább fél évet foglalkozni. Ami a lóval való játékból, érintésből, és lovaglásból áll. Az érintés kifejezetten fontos, mert az elhanyagolt állatnak szokatlan és rémisztő lehet a közvetlen testi kapcsolat, pláne ha mindezt egyszerre fegyverrel a hátán történik.
 
A nevelés kezdetén felmerülő problémák:
 
A fentieket igazak -kivétel a hat hónap- akkor is, ha a ló saját tenyésztésű, tehát csikó korától velünk van, vagy már több éve mi foglalkozunk vele. Ebben az esetben a ló már bizalommal van irántunk - ha jól neveltük- és meg lehet vele kezdeni a felkészítő munkát. Itt jön az a kérdés ki jogosult arra, hogy ilyen speciális képzésben részesítse „kísérleti alanyunkat”?
Lovas berkekben köztudott, hogy csak olyan ember neveljen lovat, akinek komoly szakmai múltja van és ért is ahhoz, amit csinál. Ez magától értetődőnek látszik, pedig sajnos sokak számára nem az!
Lovas életben eltöltött éveim alatt, sok elrontott lóval találkoztam, amiket olyan emberek próbáltak nevelni, akiknek sem szakmai, sem személyiségbeli tulajdonságaik erre nem tettek alkalmassá. A harci képzés pedig egy speciális nevelés, tehát a lovas tudás mellé egy komoly harcászati tudást igényel.
Egy pusztai harcos csecsemő korától lovak mellett él, velük együtt nő fel, ismeri minden rezdülésüket, személyiségüket, tudja mit mikor, és milyen módon kezeljen. A kazakok ezt úgy mondják „er cadirda duar, at üstünde ölür”, azaz egy férfi sátorban születik és lóháton hal meg.[13]
Felnőtt korára biztos kézzel kezeli a fegyverek teljes arzenálját, begyakorolta a hadmozdulatokat, megtanulta a fegyelem és engedelmesség fontosságát, mindezt évezredek élő tapasztalatából sajátíthatta el!
A mai ember számára nagyon nehéz valósághűen rekonstruálni, nem egyszerű átélni a régi korok hangulatát. Mert ha az ember nem él együtt a lóval, nem érzi át a küzdelem hevét és fájdalmát, a természet apró szépségeit és kegyetlenségét, nem fogja érteni a lényegét a dolgoknak, és az egész rekonstrukció csak tudomány érdekes lapszéljegyzete lesz, nem pedig valós eredmény.
Tehát mi kell ahhoz, hogy megfelelő nevelői legyünk lovunknak?
ØLegalább tíz éves lovas szakmai múlt, amit komoly tudású lovasoktól tanultunk (hobbi lovaglást nem számíthatjuk ide).
ØMegfelelő íjász és vívó tudás, amit nem kötnék időintervallumhoz, mert ez tehetségtől is függ, de egy öt év szerintem szükségeltetik.
ØÉljünk együtt lovunkkal! Ha csak alkalomszerűen lát minket, akkor nem alakul ki benne az a mély bizalom, ami nélkül az egész munka értelmetlen és mi sem fogjuk lovunkat igazán megismerni.  
 
Amennyiben ezeknek az kritériumoknak eleget teszünk, akkor már magabiztosabban és nem utolsó sorban szakszerűen tudjuk lovunkat nevelni.
 
Minden nehéz, nagy körültekintést igénylő munkának az elkezdése a legnehezebb. Ez a kísérleti régészetre fokozottan igaz, pláne ha lóval akarunk foglalkozni.
 
Belovaglás:
           
A harcra felkészített lovaknak, az idomítottság nagyon magas, ha nem a legmagasabb fokát kell elérni. A csata hevében a harcosnak legyen az lovasíjász vagy lovag, sokszor egy kézzel vagy kéz nélkül, csak testel és lábbal –lovas szaknyelven „csizmával”- kellet irányítani. Ez elsőre is meredeknek hangzik, de aki ült már lovon az tudja, hogy a legtöbb lovat elfogja a pánik különböző stresszt okozó helyzetekben, egy csata az ilyen helyzetek garmadáját okozza!
Ha tehát egy harcos nem akarta, hogy lova minden veszélyes helyzetben ledobja vagy elragadja, akkor igen mély bizalmat és belovagoltságot kellett elérnie.
Feltételezve azt, hogy lovunk helyesen be van lovagolva, tehát érti a szár és csizma segítséget, reagál a testsúly áthelyezésre, kiegyensúlyozottan és stabil minden jármódban azaz lovunk „összeszedett”.
Ez az összeszedettség azonban más egy mai sport lovaglóstílusban és más egy munkalovaglásban, esetünkben keleti katonai stílusban. Fontos tisztázni, mert eltérő tudás és tapasztalat anyag, ezért a lovunkat sem képezhetjük „angol stílus”szerint, ha nem arra használjuk. Az alapvető különbséget abban látom, hogy a katonai lovaglásnál kiváltképp az íj használatnál - bár nem csak akkor- a lovas kezeit nem tudja használni lova irányítására. Ezáltal elveszti a szár kontaktust, ami pedig a ló irányításához elengedhetetlenül szükséges lenne egy sportlovasnak. Az elvesztett irányítást másképp kell visszaszereznie. Felerősödik a hang, testsúly és csizma segítségek irányító szerepe. Itt egy ellentmondást látok, mert történészek szerint a nomádok nem használtak sarkantyút és csak a nyugati típusú nehézlovas harcmodor átvétele folyamán ismerkedtek meg vele eleink, hiszen a közelharcban elengedhetetlen a ló irányításához a könnyűlovas harcmódhoz pedig nem kell. Én ezt másként látom. Szerintem a pusztai népek jobban „együtt voltak” lovaikkal, tehát a köztük való kommunikáció magasabb szinten állt, mint nyugat harcosai az alkalmanként használt csataménjeikkel. Az íj és lándzsa valamint a kard-pajzs használat mindkét kezet igényelte, a lovagnak a bal keze viszont mindig a száron volt, valamint az összezsúfolódott közelharci helyzetben amúgy sem kellett sok irányítás ugyanis nem nagyon volt hova! A gyors és irányváltásokkal teletűzdelt harcmodor jobban megkívánta volna a sarkantyút, de az összeszokottság és kölcsönös bizalom többet segített, mint egy durva segédeszköz.
De milyen is volt ez a „keleti stílus”? Sok rekonstrukciós rajzon és nem egy ezzel a témakörrel foglalkozó könyvben lehet olvasni, hogy a sztyeppei népek rövidre csatolt kengyelben, felhúzott térddel ültek. Ha tényleg így ültek volna, akkor Árpádék nem, hogy a Kárpát-medencéig, de még a szomszéd törzsig sem igen jutottak volna el.
A keleti pusztai népek körében kétféle ülés alakult ki. A nyugat-ázsiai és kelet európai részen ülnek a nyeregben, tehát közepesen hajlított térdel, egyenes felső testel, és a ló mozgását követő alsó testtel ülnek, a lenyomott sarok a gerinc vonalához képest előbbre kerül ezt nevezzük „székülésnek”.
3. Huszárok lovagló ülése.
 
 
Így lovagolnak a mai kazakok, üzbégek, de ezt az ülést, a végvári huszárok és a szpáhik korabeli ábrázolásain is nagyon jól megfigyelhetjük.[14] Azonban nem szabad túl dimenzionálni a székülést, mert sok helyütt egy jockey lovast is megszégyenítően felhúzott térdel ábrázolják, pedig a fegyver használatot kifejezetten hátráltatná, mert magasan van a lovas súlypontja, azaz nemhogy rugalmasabb lenne, hanem inkább merevebb lesz a bizonytalan ülés miatt.[15]
Másik stílus az ún. mongol ülés, ami annyira elüt a többi nomád ülésétől, hogy egy mongol lovast állítólag már messziről fel lehet ismerni.[16]
Enyhén hajlított lábbal szinte körül fogták a ló törzsét, medencéjüket a magas esőkápára támasztva. Ezáltal egy nagyon stabil helyzetet kaptak, amiből szinte 360-os szögben tudtak mozogni a ló hátán, valamint a lóval való kontaktus is jobb volt. Ez az ülés inkább állás volt, mert a lépést kivéve szinte minden jármódban bele álltak a kengyelbe.
 
 
4. Mongol lovasok támadása. Figyeljük meg az ülésüket!
 
Enyhén hajlított lábbal szinte körül fogták a ló törzsét, medencéjüket a magas esőkápára támasztva. Ezáltal egy nagyon stabil helyzetet kaptak, amiből szinte 360-os szögben tudtak mozogni a ló hátán, valamint a lóval való kontaktus is jobb volt. Ez az ülés inkább állás volt, mert a lépést kivéve szinte minden jármódban bele álltak a kengyelbe.
Ezt segítette a mongol nyereg, aminek kicsi az ülő felülete, de magas dőlt kápái vannak, ami segítve a lovas testének megtartását.[17] A legtöbb mongol nyereg közepén tehát az ülő felületén található egy vagy két dudoros nagyméretű veret, amit még a mongolok szerint Dzsingisz kán talált ki azért, hogy katonái ne üljenek sokáig a nyeregben, amivel a lovaikat fárasztották volna. A veretek nyomták a lovas ülepét, aki így inkább állt a nyeregben.[18]
Bár melyik stílusban lovagolunk a lóval való összhang a legfontosabb.
Ezt az összhangot akkor tudjuk a maga tisztaságába elérni úgy tudjuk, ha a lóhoz a legközelebb vagyunk, tehát sokat lovagoljunk nyereg nélkül azaz szőrén. Szőrén lovagolva az embernek szinte össze kell nőni a lóval, követni mozgását, felvenni annak ritmusát.
Egy egészen kivételes élmény, főleg ha elvesztjük egyensúlyunk és ekkor gyakran lóhátról a földre, kerülünk kisebb-nagyobb zúzódásokat szerezve.
Érdekes hogy a mai közép-ázsiai lovas népeknél a szőrén való lovaglást még a gyaloglásnál is megalázóbbnak tartják, mégis a fiatalokat így tanítják a biztos ülésre.[19]
5. Fiatal kazak, lovasversenyen szőrén üli a lovat.
 
A betanításkor meg kell különböztetnünk az idomító munkát és a terep munkát. Idomító munkát általában egy adott területen végezzük, ez lehet lovarda, karám vagy akár egy kisebb rét. Az idomításnak az a lényege hogy a ló és lovasa teljes összhangba kerüljön, amit ne zavarjon meg a külvilág hatásai, valamint az hogy a ló visszakapja az embertől, amit az ő terhelése elvett a lótól, azaz a szabad, harmonikus mozgást.[20]
Komoly probléma ez a lovasharcban is. Hisz itt a lónak nemcsak a lovasnak a súlyával és mozgásával, hanem a fegyverzet és annak a használatából eredő zavarokkal is számolnia kell. Ezt még bonyolítja az is, hogy a lovas munkája vagy a harc közben csak ez egyik kezével vagy sok esetben még azzal sem tartja a szárat. Ezáltal a ló elveszti a szárkezelésből fakadó segítséget, ami a nem megfelelően lovagolt lovat instabillá teszi és könnyen orra bukás lehet a vége.
Lovunkat így szoktatnunk kell arra, hogy nem mindig lesz szár, amire támaszkodhat és amitől az irányítást kapja. Helyette fokozottan figyelnie kell a test-csizma-hang segítségekre.
 
6. Szár nélküli irányítás gyakorlása.
 
Ha egy mai sport lónak vágta közben elengedjük a szárat, akkor kétféle képen reagál:
-          elkezd rohanni, hisz megszűnt a visszatartó erő de a stabilitás is ezért előre fele próbál menekülni
-          hirtelen megáll a fenti okokból, nem érzi magát biztonságban inkább lelassít                                                       
 
        A szár nélkül való lovaglást lónak, lovasnak elkell sajátítania, ami pedig idő és energia igényes. Én úgy szoktattam a lovaimat, hogy lassú, összeszedett vágtánál lassan elkezdem növelni a szár hosszát. Amint érzem, hogy lovam gyorsítani akar vagy lelassít, akkor megint rövidítek a száron és visszafogom vagy csizmával és derékkal ösztökélem az eredeti sebesség és ritmus elérésére. Ezt sokszor meg kell ismételni, míg a ló meg nem érti, hogy mit akarunk tőle és megtalálja az egyensúlyát.
Ez a ló egyéniségétől és vérmérsékletétől is függ. Miután a lovardában már készségesen, sebesség és ritmusváltoztatás nélkül halad mikor elengedjük a szárat, akkor ugyan ezt át kell ültetni természetes körülmények közé, tehát terepen. A ló terepen való képzését fontosabbnak tartom, ha harci lovat idomítunk, mint a lovardai munkát, hisz a csaták a terepen folytak. A terepen a ló sokkal szabadabbnak érzi magát, sok külső tényező van hatással rá, így figyelme is lankad, szétszórtabb lesz. A talajviszonyok is mások, mint egy kialakított pályán, és hát egy fa is komoly ellenállást tud kifejteni, ha nagy sebességgel neki megyünk. Ezért a szár nélküli lovaglást és a testel való irányítást, semmiképpen se erdőbe kezdjük el.
Keresünk egy aránylag sík egyenletes talajú rétet, és ott csináljuk ugyan azt, mint amit már előzőleg begyakoroltunk. Általában a lovak nagy része a nagy tér csábításának engedve begyorsítanak, de ezt finom szárfelvétellel –azaz kicsit meghúzzuk a szárat- korrigáljuk és lovunk 1-2 alkalom után már érteni fogja akaratunkat. Nagyobb téren jobban tudjuk az irányítást is gyakorolni. Az irányítást a következő képen tanítsuk:
 
- ha balra szeretnénk fordulni, akkor a jobb sarkunkat a hever mellé, a balt a heveder mögé helyezzük, testsúlyunkat a bal ülőcsontra helyezzük és egész alsó testünkkel csavarjuk a lovat balra. Ez a lovat arra készteti, hogy balra forduljon, amennyiben lovunk ellenállva továbbra is egyenes vonalon mozog, akkor finom szársegítséget adunk neki, természetesen a bal száron.
 
- a jobbra való fordulás az egész fent folyamat fordítottja.
                                                  
A tanításunk sikere persze sok mindentől függ. Az alapok betanításakor látszik meg legjobban, hogy lovunkkal mennyire jó az összhang és az is, hogy kiválasztottunk alkalmas-e erre a munkára.
 
Ha elrohan vagy ellenáll annak több oka lehet:
Ø nincs köztünk jó kontaktus: Egy ló, aki szereti a gazdáját és jó szándékkal van felé az értelmi szintje szerint megpróbálja teljesíteni a megadott feladatott. Ha nem teljesíti az lehet a ló, de sokszor inkább a lovas hibája.
Ø A ló is hibás lehet, mert sok olyan egyed van, aki nem alkalmas, ilyes fajta munkára de első ránézésre tökéletesnek tűnt. Főleg ha telivérekkel vagy telivérezett fajtával dolgozunk, akkor fennáll a lehetősége, hogy túlfeszített az idegrendszere rohanós, ijedős. Elengedett szárnál pedig szinte kifut alólunk. Ez sajnos genetikai hiba, változtatni rajta nem vagy csak igen sok munkával lehet, ami befektetés nem biztos hogy megtérül.
Ø Az esetek nagytöbbségébe azonban az ember a problémák forrása. Az egyik véglet, ha nem voltunk elég erélyesek: társunk nem vesz minket komolyan szinte a fejünkre nőtt. Ez sok esetben a hiba és meg kell érteni, hogy lovunk csoportos élőlény, kinek életét az egyedek közti hierarchia alakítja. Amennyiben fölénk tud kerekedni és mi ezt hagyjuk, akkor számolni kell az állat ellenállásával és szófogadatlanságával. Ilyenkor sajnos retorziót kell vele szembe alkalmaznunk, ami állhat lovaglásbeli fenyítés (ha megáll, vagy nem akar előrehaladni, akkor erőteljes előre lovaglás, ha rohan, akkor visszafogás, keményebb szárkontaktus és beleülünk a hátába ezzel is érzékeltetve lovunkkal, hogy mi lassabban szeretnénk haladni).  
Alkalmazhatunk lelki fenyítést is, ami leginkább hangsegítség formájában történik. Itt lényeges, hogy hangunk kemény és rendre utasító legyen és ne riadt, félelemmel teli, mert azt a lovunk egyszerre megérzi.
Végső esetre a testi fenyítés marad, amitől a mai lovas világban már sokan ódzkodnak, bár régen bevett módszer volt, mind keleten, mind nyugaton.
A kazakok például ostorral verik meg a lovat, végső esetben a fülébe harapnak, ha az állat fékezhetetlennek bizonyul. Ettől állítólag a ló behódol, valószínűleg a fájdalom és a megalázás miatt.[21]
7. Fül harapás, egy akszakaltól.
 
De ezt ne vegyük rossz néven, a lovak másként fogják fel, mint mi emberek, ha lovunkat megalázzuk -persze nem kíméletlenül- az tudni fogja hogy nála erősebbek vagyunk így behódol akaratunknak, ami nagyon fontos egy harci lónál, hisz egy éles helyzetben nem lenne jó ha lovunk mást cselekedne, mint amit mi akarunk. Szerintem a legfontosabb szabály: a lovat szeretettel kell nevelni, de határozottan!
 
Visszatérve az irányítás oktatására, ahol a következő elemet modern szóval kifejezve szlalomnak is hívhatjuk. Ez a ló hullámos-vonalon való haladását értem, ami több okból is alkalmazandó:
Ø Segíti a ló ellazulását, az izmok, izületek és inak fesztelenségét. Ez lényeges, mert csak laza feszültségektől mentes lovat lehet finom segítségekkel irányítani.
Ø A lóval való kontaktust is fejleszti, mert - attól függően mennyire nagyok a vonal ívei- lovunkkal nagyon együtt kell mozognunk ahhoz, hogy sikerüljön az íveket szépen kilovagolnunk.
Ø Valamint felkészíti a lovat, a későbbi gyors fordulások begyakorlására.
 
Gyakorlását többféle képen is végezhetjük. Jármód először lépés, majd ügetés legyen. Amikor már ügetésben szinte tökéletesen megy és lovunk is elengedetten, figyelve a segítségekre és összeszedetten mozog, utána lovagoljuk le vágtába. Fontos hogy lassú, összeszedett vágtába végezzük a feladatot és mindenképpen leült munkavágtába, hogy minél jobban tudjuk lovunkat segíteni. A szár kezelés eleinte feszes legyen, amikor már szoros szárkontaktusnál kiegyensúlyozottan és sodródás nélkül mozog lovunk, akkor kezdhetünk lazítani a száron és kifejezettebben alkalmazzuk a test és csizma segítségeket. Persze szár nélkül nem fogunk tudni olyan éles íveket lovagolni, de törekedni kell a szoros vonalvezetésre.
Miután ezek a feladatok kielégítően teljesülnek, akkor szerezünk be pár bóját vagy könnyen felállítható oszlopot, amik között nagyon szépen lehet a folyamatos irányítást gyakorolni.
Az oszlopok távolsága attól függ, hogy milyen jármódban, mekkora sebességgel és milyen szárkontaktusban hajtjuk végre a feladatot. Ennek a terep változata, amikor erdőben nem az úton hanem a fák között lovagolunk. Ez nagy figyelmet és kiváló kontaktust kíván, mert az erdőben a fák –persze ha nem telepített- egymástól változatos távolságra vannak, így ha nem jön ki a lépés könnyen közeli kapcsolatba kerülhetünk valamelyik termetesebb növénytársunkkal. 
Kifejezetten ajánlott az a gyakorlat, amikor elengedett szárnál lépésben próbáljuk kerülgetni a fákat. Lovunknak megvan ugyanis az a jó szokása, hogy mikor elhalad egy fa mellett csak a maga testével számol a távolságtartásban a mi lábunkkal nem, úgyhogy ha nem tudjuk elég erélyesen irányítani könnyen szerezhetünk kisebb-nagyobb horzsolásokat, zúzódásokat, de ez inkább inspiráljon, mint visszatartson a gyakorlat alkalmazásától!
A fentiekben leírt gyakorlatok a lovon való íjhasználatot és a csatatéren való manőverezést segíti, de a közelharcban mozgást a gyors fordulatokat, perdüléseket is előkészíti. A pusztai lovas alakulatok közmondásosan kerülték a közelharcot, amit a gyengébb fegyverzetnek, a védőfegyverek hiányának és az egységek belső kohéziójának alacsony fokának tudnak be a mai kutatók egy része.[22]
A fenti megállapítás igaz is, meg nem is. Annyiban igaz hogy egy nyugat európai lovaghoz képest a honfoglaló és kalandozó magyar katonák többsége könnyebb fegyverzettel harcolt és nem lehetett olyan zárt harcrendje mint a frank vagy bizánci lovasoknak, ezt támasztja alá az 1285-ös osztrák támadás a magyar határ ellen, mit ekkor Kőszegi Iván védett és a támadás valószínűleg csak ellencsapás volt Albert osztrák herceg részéről, hisz Iván rendszeresen prédálta Stájerországot és Ausztriát.
A történéseket nagyon szépen ránk örökítette az a Stájer rímes krónika, amiből meglepően realisztikus, életszerű kép tárul elénk az osztrák és a magyar sereg összecsapásáról:
 
A németek legényeiket és apródokat küldték ellenük. Az elsők innen is onnan is összecsaptak ahogy illett, de aztán a magyarok hátráltak széjjelmentek…
Kőszegi Iván helyesen határozta meg a követendő taktikát. A svábok, osztrákok, stájerek ott álltak egy tömegben. Megparancsolta, hogy ezekhez senki se közeledjen hanem csak vegyék őket körül, lődözzenek messziről embert, lovat míg ki nem merülnek, meg nem törnek, és meg nem adják magukat. Amint a német támadott kitértek előle, majd másfelől lődöztek. A németek nem tudták, hogy mit csináljanak.
„Küldjünk valami gyereket a magyarokhoz”, mondta dühösen Ramswag nevű sváb lovag. „hagyják abba a lövést, jöjjenek verekedjenek meg vitéz módra!” De amint a követ elhagyta a tömeget nyíl találta s elbukott. Mások egy lovagot akartak küldeni, de egy Emmerberg nevű így szólt: „Hát van eszetek? A magyarokon mind alig van más mind az ing. Ezzel akarjátok, hogy harcoljanak veletek? Ők is szeretnének kardra menni, de ha ezt akarjátok, tegyétek le egy kissé a páncélos fegyverzetet.” „Az lehetetlen!”- mondták a svábok- amíg kezünket, lábunkat bírjuk, azt a gyalázatot magunkra nem vesszük, páncélunkat le nem tesszük!”[23]
 
            A végén a magyarok annyira szétzilálták folyamatos nyílzáporaikkal az osztrákokat és svábokat, hogy azok szégyenszemre feladták a csatát és mindegy szálig a magyarok fogságába estek.[24]
A fenti értékes leírásból több érdekes és fontos információt megtudhatunk. A magyarok már majd 300 éve felhagytak a feudális jellegű államban éltek, de még mindig ügyesen alkalmazták a lovasíjász taktikákat, ráadásul a seregvezér egy német származású úr volt –ki maga is lovag- mégis minden erkölcsi aggály nélkül kiválóan alkalmazta a „rút és pogány” harcrendszert, ha a szükség úgy kívánta. Fontos rész a leírásban az hogy a magyarokat egyöntetűen könnyűlovasnak írja le, kiknek csak egy szál ingük van, de még az stájer író is elismeri, hogy nem azért nem bocsátkoznak közelharcba mert félnek tőle, hanem a svábok és stájerok talpig páncélba vannak. Ez józan gondolkodásra utal, mert vértezet nélkül nem sok esélyük lett volna a lovagok ellen, de ha levették volna vértezetük, akkor a magyarok minden zokszó nélkül belevetették volna magukat az ember-ember elleni küzdelembe. Az Árpádkor legvégén a gyepűőrök már erősen lesüllyedőbe voltak, pénzük a korszerű védőfelszerelésre nem nagyon volt. Az gazdag és fegyverekbe bővelkedő osztrákokkal szembe csak a kiváló íjásztudásukat, gyorsaságukat és leleményességüket állíthatták.[25]
 
8. Timurida sereg csata közben. Megfigyelhető rajta a nomád lovasság nagy teret igénylő, rohanó közelharca.
 
A 9-10. századi magyar katonák azonban még gazdagságuk és erejük teljében voltak, akik Európa egyik legerősebb seregében szolgáltak. A rendszeres hadjáratok megkövetelték a professzionális felszerelést és a megfelelő csatalovakat is.
 
9. Könnyű íjász és vértes lovasok Közép-Ázsiából.
Alátámasztja ezt Bölcs Leó bizánci császár Taktika című műve, ami a honfoglalás-kori harcászatunk talán leghitelesebb forrása. Ő írja a következőt:
 
„A szittya népek tehát –mondhatni- csak egyféle ellenfordulatuk és taxisuk van, sok fő alatt álló s dologtalan, általában véve nomád életet élő népek. Csupán a bolgárok nemzetének s azon felül még a turkokénak van hasonló nemű harci taxisuk, mely erősebb egyéb szittya népeknél. Szoktak harcolni ember ember ellen és egy főnek a vezérlete alatt.[26]
 
 A közelharc általában elkerülhetetlen, még ha csak a csata végén is kerül rá sor. A ló teljesen más helyzetbe kerül mind fizikálisan, mind pszihésen, mint a távolharc során.
A lovas tömegek kavarodása, a felé suhanó csapások, a fegyverek és a harc zaja egy sajátos káosz, aminek az emberre, lóra nagy testi és lelki nyomása van. Ha ezt nem szoktatták békeidőben különböző harci játékokkal, és nem sajátították el a csatatéren való mozgást, könnyen otthagyhatták a fogukat. A közel harc a keleti lovas népeknél más ként nézett ki, mint egy lovagi összecsapáson.
A lovagok tömegben összeroppanva, helyben forgolódva erőből és technikából küzdöttek a lovukat is ehhez mérten választották, és ennek megfelelően idomították. Perdülések, ágaltatások és nagy előre ugrások jellemezhették a nyugat európai csatamének harcközben való mozgását. Ebből fejlődött ki a híres spanyol magasiskola. A magasiskola az európai lovaglás csúcsa, a legnagyobb fokú idomítottságot követeli meg eredete a lovagkorba, nyúlik vissza.[27] Keleten ezzel szemben szabadabban harcolta nem úgy összetömörülve, mint a lovagok. Gyors irányváltásokkal ide-oda cikázva vágtából forgatta fegyverét egy magyar vagy mongol lovas.
 
 
Ezt a szabja fejlődése szépen mutatja, mert az ívelt pengének akkor a legnagyobb a hatásfoka mikor vágtából suhintják meg és általában mindkét kezüket használják ellentétben a lovagokkal, akik pajzstartó bal kezükkel a szárat kezelték. Ezt a harcmodort meg lehet figyelni Babur-Name miniatúráin.[28]

10. Bábur-Náme lovasai üldözik az ellenséget. Jól meg lehet figyelni a különböző fegyverek használatának módját.
 
A keleti népek lovasai ezt kiválóan be tudták gyakorolni lovasjátékaik közben. A köböre (kazakul „kökpar tartuw”), a lovas birkózás (kazakul „awdarispaq”), és a szalagtépés (kazakul „müse alip qasup”), mind a csatában való mozgást fejlesztette. A kazakoknál máig fenn maradt két nagyon archaikus és témánk szempontjából figyelem felkeltő harci játék: a sayis és a at omirawlastiruw.
A sayis nagyon hasonlatos a lovagi párviadalhoz: két batir, azaz harcos áll egymással szembe egy 50x20 méteres pályán minek a talaja lehetőleg puha, mert a játék végé valaki földre kerül.
 
 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Óra
 
Látogatók
Indulás: 2008-11-06
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
LEMANGURIA

 

 
KURULTAJ

kurultajlogo1a5e6c.png

 
Magyarok Szövetsége

magyarokszvetsge75d7b.jpg

 
Jász-Kun Szala

Szalaef42b54444.jpg

 
számok
free counters
 

Alicia Vikander - A legbiztosabb magyar forrásod az Oscar-díjas színésznõrõl! Képek, cikkek, hírek, minden egy helyen!    *****    -----Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!----    *****    Nem lehet saját lovad? Nevelj virtuálisan ITT! Nevelj, versenyezz, licitálj szebbnél szebb lovakra!    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG -A LEGINFORMÁLTABB ÉS LEGTARTALMASABB MAGYAR HONLAP AZ ÉNEKESNÕRÕL - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! Azaz... Hol a sapkája??? Ó jaj! Most mi lesz? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Ha te is szereted az Arrow sikersorozat elbûvölõ házaspárját látogass el az ország egyetlen Olicity rajongói oldalára!    *****    Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony    *****    VIDEOJÁTÉK HONLAP! Retro játékoktól, a legújabbakig! Friss újdonság: Call of Duty: WWII és WoW: Battle for Azeroth!    *****    Kapható a VÖRÖS HÓ címû regény. Kaland és rejtély az örök fagy birodalmában. VÖRÖS HÓ. Részletek a weboldalon!    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! De hova lett a sapkája??? Ó jaj! Elmarad a Mikulás-nap??? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Legfrissebb videojátékok, fõleg Warcraft és FPS játék hírek! Blog, Airsoft, Tech! Kattints ide!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Hová bújnak a virágmanók, ha elered az õszi esõ? Nem találjátok ki? Nyuszi mama majd elárulja! Gyertek a Mesetárba!    *****    Nálam nincsenek AKCIÓK, minden elemzés BECSÜLET KASSZÁS, az oktatás pedig INGYENES! Keress oldalamon!    *****    Bavaria 42 2018ban is várunk szeretettel mindenkit egy felejthetetlen tengeri vitorlás túrára! Vitorlás tudás nem szükséges!! Bavaria 42    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - HA ELSÕKÉZBÕL SZERETNÉL INFORMÁLÓDNI, AKKOR ITT A HELYED - LEGFRISEBB HÍREK, KÉPEK, CIKKEK!    *****    Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints