Menü
 
Baranta Piac

Friss Méz kapható T.miklóson B.Mihály 06-702/350-251

Selyemfű méz 1kg 1.700,-Ft

Friss tej kapható 130,-Ft a Székács Szakközép Iskola Tanboltjában

 

 

 

 

 

 
Cíkkek
 
Naptár
2017. December
HKSCPSV
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Íj és nyílkészítők
 
Érdekes írások
Érdekes írások : Leírás a Mongol Birodalomról:RUBRUK ÚTLEÍRÁSA 1255-BŐL. 2 rész.

Leírás a Mongol Birodalomról:RUBRUK ÚTLEÍRÁSA 1255-BŐL. 2 rész.

Gy. Ruitz Izabella fordítása  2009.04.14. 11:45


IX. HOGYAN ÉRKEZTEK MEG A BARBÁROK KÖZÉ;
A TATÁROK HÁLÁTLANSÁGÁRÓL
(1) Mikor az említett barbárok közé értünk, úgy éreztem – már korábban is szóltam róla –, mintha egy más világba lépnék. Kezdetben ugyanis sokáig hagyták, hogy taligáink árnyékában ülve várakozzunk, majd lóháton körülvettek minket. Első kérdésük az volt, jártunk-e már náluk valaha? Tagadó válaszunkra szemérmetlenül kunyerálni kezdtek eleségünkből. Adtunk a kétszersültből és a borból, amit a városból hoztunk magunkkal. Miután egy kancsó bort lehajtottak, másikat kértek, mondván, hogy az ember nem egy lábbal lép a házba; odaadtuk, mentegetődzve, hogy csak kevesünk van. Ekkor megkérdezték, hogy honnét jövünk és hová igyekszünk. Elmondtam nekik a már ismertetett szavakat: hallottuk volt Szartachról, hogy keresztény, és hozzá akarok menni, mert felséged levelét kell neki eljuttatnom. Tüzetesen faggattak, vajon szabad akaratomból megyek-e, avagy küldetésben járok? Azt feleltem, hogy senki sem kényszerített menni, és nem mentem volna, ha nem akartam volna, ezért saját jószántamból megyek s egyben felettesem akaratából is. Nagyon vigyáztam, hogy sohase valljam magam felséged követének. Azután puhatolózni kezdtek: mi van a taligákon? Arany-e vagy ezüst, vagy talán értékes kelmék, amiket Szartachnak viszek? Ám lássa Szartach, mit viszünk neki, ha egyszer megérkezünk hozzá – válaszoltam –, nem az ő dolguk ez után fürkészni, de vezessenek el kapitányukhoz, s ha ő hajlandó nekem kíséretet adni Szartachhoz, tegye meg, különben visszafordulok.
(2) Ebben a tartományban ugyanis Batunak egy vérrokona volt a kapitány, név szerint Csagatáj*, akinek a konstantinápolyi császár* úr ajánlólevelet küldött, kérvén, hogy engedje meg számomra az átutazást. Ebbe beleegyeztek; elláttak lovakkal és ökrökkel, valamint vezetőül két embert rendeltek mellénk – a többiek, akik idáig vezettek, visszamentek. De mielőtt ezeket átadták volna, hosszan megvárakoztattak, közben kicsinyeik számára kenyérért zaklattak, és amit csak szolgáinknál láttak: késeket, kesztyűket, erszényeket, öveket, mindent megbámultak, és mindent maguknak akartak. Igyekeztem elhárítani, mondván, hogy még hosszú út van előttünk, és nem foszthatjuk meg magunkat ilyen hamar egy ekkora út megjárásához szükséges holmiktól. Erre csalónak neveztek.
(3) Igaz, erőszakkal nem vesznek el semmit, de rendkívül tolakodva és szemérmetlenül mindent elkérnek, amit látnak, és ha odaadja az ember, rajtaveszt, mert nem hálásak érte. Ők ugyanis a világ urainak tartják magukat, és úgy vélik, senki sem tagadhat meg tőlük semmit; ha viszont nem ad az ember, és később rászorul szolgálatukra, rosszul látják el. Nagyon savanyú tehéntejet adtak innunk, melyből a vajat már kivonták, ezt ők ajrannak* nevezik. Végre eltávoztunk tőlük, és egészen úgy éreztem, mintha rossz szellemek karmaiból szabadultam volna meg. Másnap megérkeztünk a kapitányhoz.
(4) E két hónap folyamán, amíg Szudakból Szartachhoz utaztunk, sohasem aludtunk házban vagy sátorban, hanem mindig a szabad ég alatt vagy taligáink alatt; nem láttunk egyetlen várost, még csak épületromot sem, ahol valamikor város lett volna, csupán tömérdek kun sírhalmot*. Aznap este a fiú, aki vezetett minket, kumiszt adott inni; mikor belekóstoltam, egészen kivert az izzadság az undortól meg a szokatlan íztől, mivel még sohasem ittam ilyet. Mindamellett igen ízletesnek találtam, aminthogy valóban az is.

X. CSAGATÁJ UDVARÁRÓL ÉS ARRÓL,
HOGY A KERESZTÉNYEK NEM ISSZÁK A KUMISZT
(1) Másnap reggel szembetalálkoztunk Csagatáj* jurtákat vivő szekereivel; olyannak látszott, mintha egy nagy város közelített volna felém. Elámultam a barmok, ökrök, lovak, juhnyájak sokaságán. Embert viszont, aki terelje őket, keveset láttam. Megtudakoltam hát, hány ember tartozik Csagatáj alá, és úgy értesültem, hogy nincsenek ötszáznál többen; az emberek fele részével a másik szálláson találkoztunk.
(2) Ekkor a fiú, aki a vezetőnk volt, mondogatni kezdte, hogy Csagatájnak valamit adni kellene, minket megállított, és ő maga előrement jövetelünket jelenteni. Már elmúlott kilenc óra; a tatárok valami víz mellett lerakták jurtáikat. Csagatáj tolmácsa odajött hozzánk, és mihelyt megtudta, hogy még sohasem jártunk náluk, mindjárt követelni kezdett élelmünkből; adtunk neki. Valami ruhafélét is kért, tekintve, hogy ő fogja szavainkat ura felé továbbítani. Elhárítottuk. Kérdezte, mit hozunk urának. Elővettünk egy flaskó bort és megtöltöttünk egy tálacskát kétszersülttel meg egy kis tálcát almával és más gyümölcsökkel. Nem tetszett neki, hogy nem hoztunk valami értékes kelmét.
(3) Így aztán félve és restelkedve léptünk be hozzá. Kerevetén ült, kezében kobozzal, mellette a felesége; ez az asszony – valóban azt hiszem levágta az orrát, hogy laposabb legyen a szeme között, mert ott semmi orr nem volt, s a helyét meg a szemöldökét is valami fekete kenőccsel kente be, s ez a mi szemünkben szörnyűséges csúnya volt.
(4) Ekkor elmondottam neki az ismertetett szavakat. Mert mindenütt ugyanazt a szöveget kellett előadnunk. Erre ugyanis már előre nyomatékosan figyelmeztettek azok, akik jártak volt közöttük, hogy sohase változtassunk szavainkon. Kértem őt, kegyeskedjék kezünkből e csekély ajándékot elfogadni, mentegetve magam, hogy szerzetes vagyok, s a mi rendünk nem törekszik aranyra, ezüstre vagy értékes ruhafélékre, így hát nincs semmi effélém, amit felajánlhatnék neki, de áldásképpen fogadjon el a mi ételeinkből. Erre megparancsolta, hogy vegyék át a holmikat, majd azonnal szétosztotta emberei között, akik ivásra összejöttek. Átadtam neki a konstantinápolyi császár úr levelét is. Mindez a mennybemenetel ünnepének* nyolcadán történt. Ő a levelet legott Szudakba küldte lefordítás végett, minthogy görögül írták, vele pedig nem volt senki, aki a görög írást ismerte volna.
(5) Megkérdezte tőlünk, hajlandók volnánk-e kumiszt, vagyis kancatejet inni – mivel a közöttük élő keresztények: oroszok, görögök, alánok, akik erősen akarnak ragaszkodni vallásukhoz, nem isznak belőle, sőt nem is számítják magukat többé kereszténynek, ha egyszer ittak, és papjaik úgy fogadják őket vissza [az egyházba], mintha megtagadták volna Krisztus hitét. Erre azt feleltem, hogy egyelőre van még innivalónk elég, de ha ez az ital ki találna fogyni, kénytelenek volnánk azt inni, amit éppen felkínálnak. Megkérdezte továbbá, hogy mit tartalmaz felséged levele, melyet Szartachnak küld. Felséged levele le van zárva bullával, feleltem, és nincs benne más, mint jóakaratú baráti üzenet. Kérdezte még, hogy milyen szavakat készülünk Szartachnak mondani. „A keresztény hit szavait” – válaszoltam. Melyeket? – kérdezte, mert örömest hallaná őket. Erre elmagyaráztam neki hitvallásunkat, már amennyire tudtam tolmácsomon keresztül, aki nem dicsekedhetett sem nagy ésszel, sem valamelyes ékesszólással. Meghallgatta, de nem szólt rá, csak bólogatott.
(6) Azután kijelölt két embert, hogy bennünket ellásson, valamint ökreinket és lovainkat őrizze, és felszólított, hogy szekerezzünk addig vele, amíg a császári levél lefordítása végett elküldött futár vissza nem tér. Vele együtt utaztunk pünkösd másnapjáig.*

XI. PÜNKÖSD ELŐESTÉJÉN ALÁNOK KERESTÉK FEL ŐKET
(1) Pünkösd előestéjén bizonyos alánok* kerestek fel minket, kiket is itt jászoknak mondanak. Ezek görög szertartású keresztények, görög írást használnak és görög papjaik vannak, de nem szakadárok, miként a görögök, hanem személyekre való tekintet nélkül tisztelnek minden keresztény embert. Hoztak nekünk főtt húsokat, kérve, hogy fogyasszunk az ő étkükből, és imádkozzunk egy halottjukért. Mire azt mondtam, hogy éppen egy nagy ünnep előestéje van, és e napon nem eszünk húst; majd magyarázatot tartottam nekik az ünnepről, s ennek nagyon megörültek, mivel a keresztény vallásra vonatkozólag semmit sem ismertek, mindössze Krisztus nevét.
(2) Faggattak ők is meg mások is sokan, keresztény oroszok és magyarok: vajon üdvözülhetnek-e, hiszen kumiszt kell inniuk és dögöket meg mohamedánok* és más hitetlenek által levágott állatokat kell enniük – olyanokat, melyeket még maguk a görög és orosz papok is dögnek vagy a bálványok számára hozott áldozatnak tartanak –, továbbá nem tudják, mikor van böjt, de ha tudnák is, nem volna alkalmuk megtartani. Erre legjobb tudásom szerint tájékoztattam őket a helyes útról, tanítván és erősítvén őket a hitben.
(3) A húsokat, melyeket hoztak, eltettük az ünnepre; aranyért vagy ezüstért ugyanis semmit nem lehetett vásárolnunk, csak gyapotért vagy más kelmeféléért, ilyenekkel pedig nem rendelkeztünk. Valahányszor szolgáink yperperákat kínáltak fel fizetségképpen, ujjukkal megdörzsölték és orruk lyukához tartották, hogy szagáról döntsék el, nem rézből való-e, adni pedig nem adtak más élelmet, mint nagyon savanyú és rossz szagú tehéntejet. Borunk már fogytán volt; a vizet annyira megzavarták a lovak, hogy ihatatlan volt. Ha nincs velünk a magunk kétszersültje és Isten kegyelme, talán éhen is haltunk volna.

XII. A MOHAMEDÁNRÓL, AKI KIJELENTETTE, HOGY MEG AKAR
KERESZTELKEDNI, ÉS A LEPRÁSOKNAK LÁTSZÓ EMBEREKRŐL
(1) Pünkösd napján* eljött hozzám egy mohamedán ember, akinek beszélgetésünk kapcsán a hit dolgait kezdtük magyarázni. Hallva Isten ama jótéteményéről, melyet a testet öltés jelent az emberi nem számára, valamint a halottak feltámadásáról, az utolsó ítéletről és arról, hogy a keresztségben a bűnök feloldást nyernek, kijelentette, hogy meg kíván keresztelkedni. És mialatt hozzákészültünk, hogy megkereszteljük őt, hirtelen lovára pattant, mondván, hogy hazamegy, és megtanácskozza a dolgot a feleségével.
(2) Másnap beszélt velünk, és azt mondotta, hogy semmi áron nem merné felvenni a keresztséget, mert akkor nem ihatna kumiszt. A vidék keresztényei ugyanis azt mondták, hogy aki igazán keresztény, nem ihat belőle, márpedig enélkül nem lehet megélni ebben a pusztaságban; ebbeli nézetétől semmiképpen nem sikerült őt eltérítenem. Ami világosan bebizonyítja felséged előtt, hogy [az idevalók] nagyon messze távolodnak a hittől e nézet miatt, mely a nagy számban közéjük került oroszok révén erősen tartja magát.
(3) Ezen a napon a szóban forgó kapitány kijelölt számunkra egy embert, hogy Szartachhoz kísérjen, és két másikat, hogy a legközelebbi szállásig vezessenek, mely ökrös fogattal ötnapi járóföldre esett ide. Adtak egy kecskét is eleségül, valamint több tömlővel tehéntejet, és csak egy kevés kumiszt, mert az becses dolog náluk. Így hát elindultunk egyenesen észak felé; úgy látszott, mintha a pokol egyik kapuján keltünk volna át. A vezető szolgalegények látva, hogy nem nagyon őrködünk holmink felett, kezdtek szemérmetlenül meglopni. Végül is, mikor már több mindenünk odaveszett, a bosszúság éberré tett minket.
(4) Végre elérkeztünk a tartomány határára, melyet egyik tengertől a másikig árok* rekeszt be. Az árkon túl volt táboruk; amikor közéjük léptünk, valamennyiük leprásnak nézett ki, ide ugyanis hitvány embereket helyeztek, hogy beszedjék a vámot azoktól, akik az ismertetett sótelepekről sót szállítanak. Innen tizenöt napi járóföldet kell majd úgy megtennünk, mondották, hogy nem találunk embereket. Ittunk kumiszt velük, és adtunk nekik egy tálat megrakva kétszersülttel; ők nyolcunk részére egy kecskét adtak az egész nagy útra, és nem tudom hány tehéntejjel teli tömlőt.
(5) Miután lovakat és ökröket váltottunk, nekivágtunk az útnak, melyet tíz nap alatt tettünk meg a következő táborig; két kis folyótól eltekintve, nem akadtunk vízre, csak a völgyekbe ásott gödrökben. Attól kezdve, hogy az említett Kazária tartományát [Krímet] elhagytuk, egyenesen keletnek vettünk irányt; tőlünk délre volt a tenger, északra meg a végeláthatatlan pusztaság, melynek szélessége helyenként harminc napi járóföld, és rajta sehol egy erdő, sehol egy hegy, sehol egy kő, csak dús fű.
(6) Itt szoktak volt a kipcsaknak mondott kunok* legeltetni; a németek valaninak [falbennek]* nevezik őket, tartományukat pedig Valaniának; Isidorus viszont a Tanais [Don] folyótól a meotiszi mocsarak vidékéig és a Dunáig terjedő földet Alániának mondja*. Hosszában: a Dunától a Donig, mely utóbbi Ázsiának és Európának a határa, két hónap alatt lehet megjárni, gyors lovaglással, ahogy a tatárok szoktak lovagolni. Az egész területen a kipcsak kunok laktak, sőt még a Donon túl az Etilig* is, mely folyókat jó tíznapi járóföld választja el egymástól. E tartománytól északra Oroszország terül el; ezt mindenütt erdők borítják, és Lengyelországtól meg Magyarországtól a Donig terjed. A tatárok egészen elpusztították, s még ma is pusztítják.

XIII. AZ ELSZENVEDETT UNDORRÓL ÉS A KUNOK SÍRHALMAIRÓL
(1) Az oroszok élére ugyanis, mivel azok keresztények, mohamedánokat állítanak, és mikor már nem képesek több aranyat vagy ezüstöt adni, a pusztaságba hajtják őket és gyermekeiket, mint valami nyájat, hogy állataikat őrizzék.
(2) Oroszországon túl észak felé Poroszország* fekszik, melyet nemrégiben teljes egészében a német lovagrend hódított meg. Bizonyára könnyűszerrel megszerezhetné Oroszországot is*, ha kinyújtaná érte a kezét. Ha ugyanis a tatárok azt hallanák, hogy a nagy pap, vagyis a pápa keresztes hadjáratot készítene ellenük, mindnyájan eliszkolnának a saját pusztáikra*.
(3) Mentünk-mentünk tehát kelet felé, és nem láttunk egyebet, mint az eget s a földet, olykor jobb kézről a tengert, melyet a Don tengerének* mondanak, valamint a kunok sírhalmait; ezek már két mérföldnyi távolból szemünkbe ötlöttek, lévén az a kunok szokása, hogy az egész rokonság együvé temetkezik.
(4) Ameddig a pusztaságot jártuk, jól éreztük magunkat, de az undort, mely szállásaikhoz közeledtünkben elfogott, nem tudom szavakkal kifejezni. Vezetőnk ugyanis azt akarta, hogy minden egyes kapitány elé ajándékkal lépjek, de erre nem volt elegendő az útravalónk. Hiszen napról napra nyolcan fogyasztottuk kenyerünket – nem számítva a váratlanul odatoppanókat, akik mind velünk akartak falatozni –, mert mi voltunk öten, meg a három vezető: kettő a taligákat hajtotta s egy, aki Szartachhoz kellett hogy velünk jöjjön. Az esetenként kapott hús nem tartott ki, pénzért megvehető árura pedig nem találtunk.
(5) Továbbá, mikor taligáink alatt üldögéltünk az árnyékba húzódva – ez idő tájt ugyanis nagy hőség uralkodott –, a tatárok mindenünket látni akarva oly erőszakosan tolakodtak körülöttünk, hogy valósággal letapostak minket. Ha meg rájuk jött a szükség, hogy hasukat kiürítsék, még annyira sem távolodtak el, amennyire egy babszemet elhajít az ember, hanem közvetlen közelünkben, egymás között fecsegve végezték el tisztátalanságaikat, és még sok más módfelett undorító dolgot míveltek.
(6) De a legbosszantóbbnak azt találtam, hogy valahányszor valami épületes dolgot akartam nekik mondani, tolmácsom így szólt: „Ne prédikáltasson engem, mert én nem tudom ezeket a szavakat mondani!” És igazat beszélt. A későbbiekben ugyanis, amikor már kezdtem nyelvüket valamelyest érteni, észrevettem, hogy akármit mondok, a tolmács homlokegyenest az ellenkezőjét továbbítja, aszerint, ami éppen eszébe jut. Akkor beláttam, hogy veszélyes dolog az ő közvetítésével beszélnem, s inkább a hallgatás mellett döntöttem.
(7) Nagy fáradalmak árán vonultunk hát táborról táborra, míg végre Szent Mária Magdolna ünnepe* előtt néhány nappal a nagy Don folyóhoz jutottunk, mely Ázsiát Európától elválasztja, miként Egyiptom folyója* Ázsiát Afrikától.
(8) Azon a helyen, ahol partját elértük, Batu és Szartach a keleti oldalon egy falut létesített oroszokból, akik csónakjaikkal a követeket és kereskedőket átviszik. Először minket vittek át, azután a taligákat, oly módon, hogy egyik kerekét az egyik csónakba tették, a másikat a másikba, a két csónakot összekötötték, és így áteveztek. Itt a vezetőnk nagy ostobaságot csinált. Azt hitte ugyanis, hogy a falubeliek kötelesek lovakkal és ökrökkel ellátni, így azokat az állatokat, melyekkel eddig jöttünk, a másik parton elbocsátotta, hogy menjenek vissza gazdáikhoz; mikor a révészektől kértünk állatokat, azt felelték, hogy Batutól kapott kiváltságuk értelmében nincs más kötelességük, mint a jövőket és menőket átszállítani. Sőt a kereskedőktől még nagy vámot is szedtek.
(9) Így hát három napot a folyóparton vesztegeltünk. Első napon egy nagy, friss menyhalat adtak, második napon rozskenyeret és egy kevés húst, amit a falu elöljárója házról házra járva szedett össze, harmadik napon szárított halakat, amiből nagy készleteik vannak.
(10) Ez a folyó olyan széles itt, mint a Szajna* Párizsnál. És mielőtt e helyhez értünk volna, sok igen szép és halban bővelkedő vízen keltünk át, a tatárok azonban nem értenek a halfogáshoz, és nem is törődnek a hallal, csak ha akkora nagy, hogy húsát úgy lehet enni, mint a juhhúst. A Don Oroszország keleti határa; a Meotisz mocsaraiból ered*, melyek északon az óceánig terjeszkednek, majd délnek folyik, és egy nagy, hétszáz mérföldes tengert képez, mielőtt a Pontuszi-tengert elérné. Valamennyi folyó, melyen átkeltünk, ide tart. Az említett folyónak nagy erdeje is van a nyugati oldalon. A tatárok e helynél már nem mennek északabbra, mivel ilyentájt, augusztus beköszöntekor kezdenek visszafelé ereszkedni délnek; ezért egy másik falu van lejjebb, ahol télen kelnek át a követek.
(11) Nagy bajban voltunk itt, mert sem lovat, sem ökröt nem kaptunk pénzért. Végül, miután kimutattam nekik, hogy minden keresztény ember közös érdekén fáradunk, szereztek nekünk ökröket és embereket; magunknak gyalogosan kellett utunkat folytatnunk.
(12) Ebben az időben aratták a rozsot. Búza nem terem errefelé, kölesük van nagy mennyiségben.
(13) Az orosz asszonyok úgy ékesítik fejüket, mint a mieink, de a felsőruhájukat kívül, lábfejüktől a térdükig mókussal vagy hermelinnel díszítik. A férfiak olyan köpönyeget viselnek, mint a németek, de a fejükön hosszú, hegyes csúcsban végződő nemezsüveget hordanak.
(14) Három napon át vándoroltunk, anélkül hogy egy lélekre bukkantunk volna. És mikor már nagyon elfáradtunk, az ökrök hasonlóképpen, és nem tudtuk, hol akadunk végre a tatárokra, hirtelen két ló futott felénk; kitörő örömmel fogtuk el őket. Vezetőnk meg a tolmács felszállt rájuk, hogy körülnézzenek, merre találhatnánk valami népségre. Mikor végre negyednap emberekre leltünk, úgy megörültünk, mint a hajótöröttek, ha révbe jutnak. Ott aztán kaptunk lovakat meg ökröket, és szállásról szállásra haladtunk, míg csak július 31-én Szartach szállásához nem értünk.

XIV. SZARTACH KÖRZETÉRŐL ÉS LAKOSAIRÓL
(1) A Donon túl elterülő vidék gyönyörű szép, folyókban, erdőkben gazdag. Északon óriási erdőségek fekszenek, hol kétféle nép lakik: egyik a moksa [mordvin]*, amely semmiféle törvényt nem követ, és teljesen pogány. Városaik nincsenek, erdei kunyhókban laknak. Uruk és embereik jó része Németországban lelte halálát, a tatárok ugyanis egészen Németország végeihez hajtották őket, miért is nagy tiszteletben tartják a németeket, és remélik, hogy őáltaluk fognak megszabadulni a tatárok jármától. Ha egy kereskedő érkezik hozzájuk, az, akinél először megszáll, köteles őt ellátni mindaddig, amíg közöttük óhajt maradni. Ha valaki a más feleségével hál, amaz nem törődik vele, legfeljebb ha a szeme láttára történik, tehát nem féltékenyek. Igen sok disznót tartanak, bővelkednek mézben, méhviaszban, értékes szőrmékben és sólymokban. Őutánuk következnek azok, akiket merdasznak mondanak*, a latinok meg merdinis-nek hívnak, ezek mohamedánok.
(2) Mögöttük folyik az Etil, a legnagyobb folyó, amit valaha is láttam. Északról jön Nagy-Bolgárországból*, és délnek tart, végül egy bizonyos tóba* ömlik, melynek körüljárása négy hónapba telik; erről majd később fogok beszélni felségednek. E két folyó: a Don és az Etil között, tehát az északi vidékeken, ahol áthaladtunk, csupán tíznapi járóföld van, délen viszont messzire eltávolodnak egymástól. A Don ugyanis a Pontuszi-tengerbe torkollik; az Etil viszont az említett tengert vagy tavat gyarapítja sok más folyóval egyetemben, melyek Perzsiából ömlenek belé.
(3) Tőlünk délre hatalmas hegyek tornyosultak*, ezeknek a pusztaság felé ereszkedő lejtőin laknak a cserkeszek*, valamint az alánok, azaz jászok, akik keresztények, és mind a mai napig harcolnak a tatárok ellen. Utánuk a tenger, vagyis az Etil tavának közelében bizonyos lezgnek mondott mohamedánok következnek*, akik szintén nem engedelmeskednek [a tatároknak]. Utánuk következik a Vaskapu*, melyet Sándor készített, hogy a barbár népeket kizárja Perzsiából; fekvéséről majd később szólok, mivel visszaútban haladtam át rajta. E két folyó között elterülő földeken, hol utunk vezetett, a kipcsak kunok laktak, mielőtt a tatárok meghódították őket.

XV. SZARTACH UDVARÁRÓL ÉS AZ Ő DICSŐSÉGÉRŐL
(1) Szartachot az Etiltől háromnapi járásra találtuk; udvara hatalmas nagynak látszott, mert hat felesége van, vele levő elsőszülött fiának pedig kettő vagy három, és minden egyes asszonynak van egy nagy jurtája s vagy kétszáz taligája. Vezetőnk egy bizonyos Kojak nevezetű nesztoriánushoz fordult*, aki Szartach udvarának egyik főembere. Ő elküldött minket jó messzire a jam házához*. Jamnak hívják azt, akinek hivatala a követek fogadása.
(2) Este az említett Kojak felszólított, hogy menjünk el hozzá. Vezetőnk kezdte firtatni, hogy mit viszünk neki, és nagyon felháborodott, amikor látta, hogy semmi ajándékot nem készítünk. Megállottunk Kojakkal szemközt, és ő ott ült teljes dicsőségében, és kobzot pengettetett és táncot lejttetett maga előtt. Ekkor előadtam neki a más helyütt már ismertetett szavakat, hogy hogyan jöttünk el urához, s egyben kérleltem, segítsen hozzá, hogy ura megtekintse levelünket. Tovább mentegetőztem, hogy szerzetes lévén, nem mondhatok magaménak, nem fogadhatok el és nem is hozhatok aranyat, ezüstöt vagy egyéb értékes holmit, az istentisztelethez szolgáló könyveken és felszereléseken kívül, így hát semmi ajándékot nem hoztam sem neki, sem urának. Mert aki a magaméról lemondottam, nem lehetek a másokénak hordozója.
(3) Kojak elég nyájasan felelte, hogy jól teszem, ha szerzetes lévén ragaszkodom fogadalmamhoz; nem szorul rá a mi javainkra, sőt inkább ő adna nekünk a sajátjából, ha szükségét látnánk. Leültetett, és megkínált tejjel. Kevéssel utána arra kért, hogy mondjunk áldást érette, amit meg is tettünk. Tudakolta továbbá, hogy ki a legnagyobb úr a franciák között. Azt feleltem: „A császár, ha békével bírná országát.” „Nem ő – vetette ellen –, hanem a király.” Ugyanis hallott már felségedről Hainault-i Balduin úrtól*. Találtam itt egyet Dávid kíséretéből is*, aki járt annak idején Ciprusban, és elmesélt itt mindent, amit csak látott.
(4) Ekkor visszatértünk szállásunkra. Másnap küldtem neki egy flaskó muskotály bort, amely kifogástalan állapotban megőrződött e hosszú út folyamán, és egy kétszersülttel megrakott kosarat, ami nagyon megnyerte tetszését. Azon az estén ott tartotta magánál szolgáinkat.
(5) Következő napon utasított, hogy jöjjek az udvarhoz, és hozzam magammal a király levelét, az istentiszteleti szereket és a könyveket, mert ura látni szeretné. Ezt meg is tettük: megpakoltuk az egyik taligát könyvekkel és szent holmikkal, a másikat meg a kenyérrel, borral és gyümölccsel. Akkor Kojak kirakatta az összes könyveket és szereket. Sok lóháton ülő tatár, keresztény meg mohamedán állt körül minket. Miután megvizsgálta, megkérdezte, hogy mindezt urának akarom-e adni. Ennek hallatára megrémültem, szavai elkedvetlenítettek. De nem mutattam, hanem így feleltem: „Uram, kérünk, hogy urad fogadja kegyesen e kenyeret, bort és gyümölcsöt, nem ajándék gyanánt, mivel olyan csekélység, hanem áldásképpen, hogy ne üres kézzel járuljunk elébe. Ő maga látni fogja a király úr levelét, és abból megtudja, mi okból jöttünk hozzá. És akkor majd parancsolatára leszünk mind magunk személyében, mind valamennyi holminkkal. E ruhák ugyanis meg vannak szentelve, és nem szabad hozzáérni másnak, csak papoknak.” Mire Kojak meghagyta, hogy öltözzünk be az ura előtt való megjelenéshez, amit meg is tettünk.
(6) Magam a legdrágább ruhákat öltöttem fel, mellem előtt egy nagyon szép vánkost fogtam meg a Bibliát, amit felséged adott volt nekem, valamint azt a gyönyörű zsoltároskönyvet, a királyné* ajándékát, melyben igen szép festett képek voltak. Társam a misekönyvet s a feszületet tartotta. A karingbe öltözött klerikus a füstölőt hozta. Így vonultunk jurtája elé; ott felhajtották a bejárat előtt függő nemezt, hogy láthasson minket. Ekkor megparancsolták, hogy a klerikus s a tolmács háromszor hajtson térdet, tőlünk nem kívánták meg. Majd nagyon komolyan intettek, hogy a belépésnél és távozásnál óvakodjunk a ház küszöbét megérinteni, és utasítottak, hogy valami áldást énekeljünk Szartachért.
(7) Ekkor beléptünk, a Salve reginá-t* énekelve. A bejáratnál állott a pad a kumisszal s a serlegekkel. Szartach valamennyi felesége odagyűlt, s a velünk együtt belépő mongolok köröttünk tolongtak. Kojak vitte hozzá a füstölőt a tömjénnel; Szartach kezébe fogva körülményesen megvizsgálta. Azután odavitte neki a zsoltároskönyvet, azt szintén figyelmesen megnézte ő is meg mellette ülő felesége is; végül a Bibliát vitte oda. Szartach megkérdezte, hogy tartalmazza-e az evangéliumot. „Az egész Szentírást” – feleltem. A feszületet is kezébe fogta, és megkérdezte, vajon ez a szobor Krisztus képmása-e. Igen, feleltem. A nesztoriánusok és örmények sohasem ábrázolják a kereszten Krisztus alakját, amiből az látszik, hogy helytelenül vélekednek a kínszenvedésről vagy talán szégyenlik. Aztán ráparancsolt a minket körülállókra, hogy húzódjanak hátra, mert jobban szemügyre akarta venni ruházatunkat. Ekkor átnyújtottam neki felséged levelét az arab és a szír fordítással együtt. Akkonban* ugyanis lefordíttattam mindkét nyelvre és írásra; Szartachnál voltak örmény papok, akik értettek törökül és arabul, valamint ott volt Dávidnak az a társa, aki tudott szír, török és arab nyelven.
(8) Ezután kimentünk, és letettük ruháinkat; az írnokok és Kojak odajöttek, és lefordították a levelet. A levél hallatára Szartach ott tartotta a kenyeret, bort és a gyümölcsöt, és meghagyta, hogy a ruhákat és könyveket vigyük vissza szállásunkra. Ez Szent Péter bilincseinek ünnepén* történt.

XVI. PARANCSOT KAPNAK, HOGY BATUHOZ, SZARTACH ATYJÁHOZ MENJENEK
(1) Másnap reggel egy bizonyos pap, az említett Kojak fivére jött, hogy elkérje az edénykét a krizmával, mert Szartach látni kívánta, mint mondotta. Odaadtuk. Este Kojak hívatott, és a következőket közölte: „A király úr derék szavakat írt az én uramnak, de van közötte egynémely nehéz is, ezekről nem mer atyja tanácsa nélkül dönteni, el kell tehát hogy menjetek az ő atyjához. A két taligát a ruhákkal és a könyvekkel, amit tegnap idehoztál, át fogjátok nekem adni, mert uram gondosabban szemügyre akarja venni a dolgokat.” Rögtön kapzsiságuk baljós jelét láttam benne, így válaszoltam hát neki: „Uram, nemcsak azokat, hanem a másik két taligát is, amink még van, őrizetedre fogjuk hagyni.” „Nem – vetette ellene –, csak kettőt hagyjatok itt, a többivel tegyetek, amit akartok.” Mondottam neki, hogy ez semmiképpen nem lehetséges, ellenben az egészet átadjuk neki. Ekkor megkérdezte, hogy országukban akarunk-e maradni. Így feleltem: „Ha megértetted a király úr levelét, tudhatod, hogy igen.” Erre azt mondotta, hogy nagyon türelmesnek és alázatosnak illene lennünk. Így váltunk el tőle azon az estén.
(2) Másnap reggel egy nesztoriánus papot küldött a taligákért, és mi mind a négyet elővezettük. Ekkor Kojak fivére odajőve minden holminkat szétválasztotta azoktól a tárgyaktól, melyeket előző nap az udvarhoz vittünk volt, és ez utóbbiakat, tudniillik a könyveket és ruhákat magához vette, mintha sajátja volna. Pedig Kojak előzőleg meghagyta, hogy vigyük el az útra ruháinkat, melyekben Szartachnál megjelentünk, hogy ezeket öltsük fel Batu előtt, ha sor kerül rá. A pap azonban erővel elvette tőlünk mondván: „Ezeket Szartachhoz hoztad, most meg Batunak akarod vinni.” És mikor szerettem volna megmagyarázni neki, rávágta: „Ne beszélj sokat, és eredj utadra.”
(3) Béketűrésre volt szükségem, mert Szartachhoz nem nyílott szabad bejárásunk, és nem volt senki, aki nekünk igazságot szolgáltatott volna. Tartottam attól is, hogy talán a tolmács továbbított másként valamit, amit mondottam neki, hiszen ő is mind azon erősködött, hogy valamennyi holminkat adjuk ajándékba. Egyetlen vigaszom az volt, hogy mihelyst neszét vettem kapzsiságuknak, kiemeltem a könyvek közül a Bibliát és a szentenciákat* és még néhány más könyvet, amit a legjobban szerettem. A királyné asszony zsoltároskönyvét nem mertem kivenni, mivel az a benne díszelgő aranyos festmények révén nagyon is felhívta már magára a figyelmet.
(4) Így hát a két megmaradt taligával visszatértünk szállásunkra. Ekkor megérkezett az az ember, aki megbízást kapott, hogy Batuhoz vezessen, mert egykettőre indulni akart. Azt mondottam neki, hogy semmi szín alatt nem viszem magammal a taligákat. Ő visszamondta Kojaknak. Erre Kojak utasított, hogy hagyjuk őket szolgalegényünkkel együtt a jamnál. Így is tettünk.
(5) Batuhoz igyekezve tehát egyenesen kelet felé mentünk, és harmadik napon elértünk az Etilhez; vizének láttán csak ámultam, honnét jön északról az a tömérdek víz. Mielőtt Szartachtól eltávoztunk volna, az említett Kojak az udvar sok más írnokával egyetemben így szólott hozzánk: „Ne mondjátok azt, hogy a mi urunk keresztény, mert ő nem keresztény, hanem mongol*.” A keresztény nevet ugyanis ők valamely népfajta nevének vélik, és gőgjükben olyannyira felfuvalkodtak, hogy noha talán hisznek valamit Krisztusról, mégsem akarják a keresztény nevet vállalni, hanem a saját nevüket, vagyis a mongolt akarják minden más név fölébe magasztosítani. Nem akarják azt sem, hogy tatároknak hívják őket, a tatárok tudniillik egy más fajta volt; róluk a következőket tudtam meg.

XVII. HOGY SZARTACH*, MENGÜ KÁN ÉS GÜJŰK KÁN
TISZTELETTEL TEKINT A KERESZTÉNYEKRE
(1) Abban az időben, mikor a franciák elfoglalták Antiochiát*, az északi tájakon egy bizonyos Gürkán* nevű ember tartotta kezében a hatalmat, Gür* a tulajdonneve, kán a méltósága és sámánt jelent, az összes sámánokat ugyanis kánnak nevezik. Ezért a vezetőket is kánnak mondják, tekintve, hogy ők a népet a jóslatok által kormányozzák. Antiochia történetében olvasható, hogy a törökök* Gürkán királyhoz küldtek segítségért a franciák ellen, az összes török tudniillik erről a vidékről jött. Ez a Gür karakitaj* volt; kara annyit tesz, mint fekete, kitaj egy népfaj neve, karakitaj jelentése tehát fekete kitaj. Azért mondják feketének, hogy megkülönböztessék ama kitajoktól [kínaiaktól]*, akik keleten laknak az óceán mellett; róluk a későbbiekben fogok szólni. A karakitajok azokon a havasokon laktak, melyeken magam is áthaladtam.
(2) E havasok között egy síkságon élt egy nesztoriánus, nagy hatalmú pásztor, és ura a najmannak* mondott népnek, mely nesztoriánus keresztény volt. Gürkán halálával ez a nesztoriánus megtette magát királynak, a nesztoriánusok János királynak* nevezték, és tízszerte annyit híreszteltek róla, mint ami az igazság. Mert így tesznek az e vidékekről jött nesztoriánusok: nagy dobra verik a semmiséget is. Így terjesztették el Szartachról, hogy keresztény, valamint Mengü kánról és Güjük kánról is, azért mert a keresztényeket inkább tiszteletben tartják, mint más népeket. Valójában azonban nem keresztények. Így keletkezett nagy híre annak a János királynak is. Én áthaladtam legelőin, de néhány nesztoriánus kivételével senki semmit nem tudott felőle. Az ő legelőin élt Güjük kán, akinek udvarát Andreas fráter* meglátogatta; visszaútban magam is keresztülmentem rajta.
(3) Ennek a Jánosnak volt egy bizonyos fivére, ugyancsak hatalmas pásztor, Ong nevű*; ő a karakitajok havasain túl* lakott, bátyjától három heti járóföldre, valami Karakorum* nevű városkának volt az ura, s a kereit és merkit* népet mondhatta alattvalójának; ezek nesztoriánus keresztények voltak. Uruk azonban Krisztus vallásától elfordulva bálványoknak hódolt, mivel bálványimádó papok* vették körül. E papok valamennyien szellemeket idéznek és bűbájolást űznek.
(4) Az ő legelőin túl, tíz-tizenöt napi járásra terültek el a mongolok legelői. A mongolok a legnagyobb szegénységben éltek, nem volt kapitányuk, és nem ismertek törvényt a varázslásokon és jövendöléseken kívül, melyekre e tájakon valamennyien hallgatnak. A mongolok mellett élt egy másik szegény nép, a tatár*. János király örökös nélkül hunyt el, öccse, Ong pedig meggazdagodott, kánnak neveztette magát, és csordáit és nyájait egész a mongolok határáig küldte legeltetni. Abban az időben élt egy bizonyos kovács a mongolok között, név szerint Dzsingisz; ahol csak érte, megdézsmálta Ong kán állatait, olyannyira hogy Ong pásztorai felpanaszolták uruknak. Ong erre sereget gyűjtött, és a mongolok földjére lovagolt, hogy magát Dzsingiszt kézre kerítse. Dasingisz* pedig elszökött a tatárok közé, s ott elrejtőzködött. Ekkor Ong megsarcolta a mongolokat s a tatárokat, és visszatért földjére.
(5) Dzsingisz pedig szózatot intézett a tatárokhoz és a mongolokhoz, mondván: „Amiért nincs vezérünk, szomszédaink elnyomnak minket.” És a tatárok és a mongolok megtették őt vezérükké és kapitányukká. Majd titokban sereget gyűjtött, lerohanta magát Ongot, és legyőzte; Ong elmenekült Kínába*. Ugyanekkor leányát* foglyul ejtették, akit is Dzsingisz egyik fiának adott feleségül; az ő nászukból származott Mengü, a mostani uralkodó.
(6) Ekkor Dzsingisz mindenhová a tatárokat küldte előre, innen eredt nevük, mert mindenütt az a jajkiáltás járta: „Jönnek a tatárok!” Maguk a tatárok azonban a gyakori háborúskodások következtében csaknem valamennyien kipusztultak. Ezért a mongolok szeretnék most ama nevet kioltani, s a magukét emelni fölébe. Azt a földet, ahol kezdetben laktak volt, s ahol még ma is áll Dzsingisz kán udvara, Onan–Kerütennek hívják*. De mivel Karakorum környékén tették első hódításukat, ezt a várost tekintik székhelyüknek, s ennek közelében választják meg kánjukat.



 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Óra
 
Látogatók
Indulás: 2008-11-06
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
LEMANGURIA

 

 
KURULTAJ

kurultajlogo1a5e6c.png

 
Magyarok Szövetsége

magyarokszvetsge75d7b.jpg

 
Jász-Kun Szala

Szalaef42b54444.jpg

 
számok
free counters
 

Alicia Vikander - A legbiztosabb magyar forrásod az Oscar-díjas színésznõrõl! Képek, cikkek, hírek, minden egy helyen!    *****    -----Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!----    *****    Nem lehet saját lovad? Nevelj virtuálisan ITT! Nevelj, versenyezz, licitálj szebbnél szebb lovakra!    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG -A LEGINFORMÁLTABB ÉS LEGTARTALMASABB MAGYAR HONLAP AZ ÉNEKESNÕRÕL - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! Azaz... Hol a sapkája??? Ó jaj! Most mi lesz? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Ha te is szereted az Arrow sikersorozat elbûvölõ házaspárját látogass el az ország egyetlen Olicity rajongói oldalára!    *****    Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony    *****    VIDEOJÁTÉK HONLAP! Retro játékoktól, a legújabbakig! Friss újdonság: Call of Duty: WWII és WoW: Battle for Azeroth!    *****    Kapható a VÖRÖS HÓ címû regény. Kaland és rejtély az örök fagy birodalmában. VÖRÖS HÓ. Részletek a weboldalon!    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! De hova lett a sapkája??? Ó jaj! Elmarad a Mikulás-nap??? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Legfrissebb videojátékok, fõleg Warcraft és FPS játék hírek! Blog, Airsoft, Tech! Kattints ide!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Hová bújnak a virágmanók, ha elered az õszi esõ? Nem találjátok ki? Nyuszi mama majd elárulja! Gyertek a Mesetárba!    *****    Nálam nincsenek AKCIÓK, minden elemzés BECSÜLET KASSZÁS, az oktatás pedig INGYENES! Keress oldalamon!    *****    Bavaria 42 2018ban is várunk szeretettel mindenkit egy felejthetetlen tengeri vitorlás túrára! Vitorlás tudás nem szükséges!! Bavaria 42    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - HA ELSÕKÉZBÕL SZERETNÉL INFORMÁLÓDNI, AKKOR ITT A HELYED - LEGFRISEBB HÍREK, KÉPEK, CIKKEK!    *****    Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints