Menü
 
Baranta Piac

Friss Méz kapható T.miklóson B.Mihály 06-702/350-251

Selyemfű méz 1kg 1.700,-Ft

Friss tej kapható 130,-Ft a Székács Szakközép Iskola Tanboltjában

 

 

 

 

 

 
Cíkkek
 
Naptár
2017. Június
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
<<   >>
 
Íj és nyílkészítők
 
ERDÉLY BENÉPESÜLÉSE A 10–11. SZÁZADBAN
ERDÉLY BENÉPESÜLÉSE A 10–11. SZÁZADBAN : ERDÉLY BENÉPESÜLÉSE A 10–11. SZÁZADBAN

ERDÉLY BENÉPESÜLÉSE A 10–11. SZÁZADBAN

  2008.11.26. 21:58

ERDÉLY BENÉPESÜLÉSE A 10–11. SZÁZADBAN Wilhelm Ákos barátom nyomán!!!


ERDÉLY BENÉPESÜLÉSE A 10–11. SZÁZADBAN

 
Az erdélyi s egyben a honfoglaló és korai Árpád-kori magyar köznép régészeti kutatásának nagy szerencséjére 1910–1912 között két olyan temetőt tártak fel Erdélyben, amelyek szorosan és egyértelműen kapcsolódtak a lovas-lószerszámos sírokkal tarkított honfoglalás kori „középréteg” temetőihez és egymáshoz is. Mindkét temetőt halotti obulusok, vagyis kurrens pénzek keltezik. Az akkori erdélyi kutatás éppen e két temető révén maradt mentes a „Bjelo Brdo” szemlélettől, attól az elsietett elmélettől, amely a „soros temetőkben” nem a honfoglalás és Árpád-kori Magyarország köznépét, hanem a „legyőzött” szlávok hagyatékát látta. Mi több, korszakunkban éppen ez a két erdélyi temető szolgáltatott kitűnő alapokat a 10–11. századi Magyarország köznépi rétegének – etnikus szemlélettől nem befolyásolt – meghatározásához. A 10–11. századtól ugyanis mi sem állt távolabb, mint a 19–20. század etnikus szemlélete.
Az egyik fontos alap az Aranyos folyó völgye felett Várfalva-Váralján feltárt temetőrész – az első Tordavár várnépének korai temetője. Az észak–déli irányú sávban feltárt temető déli felének korai mellékletei: ruhanyakat díszítő kéttagú csüngők, öntött ruhadíszek és pitykék, ezüst és bronz mentegombok, huzalból sodrott nyakperecek, lemezes és állatfejes karperecek jellegzetes 10. századi magyar viseletről tanúskodnak, a rombuszpengéjű nyílcsúcs, a bajelhárító vagy rangjelző célból sírba tett nyílvessző pedig „a magyarok nyiláról”, melytől az egész 10. századi Európa rettegett. A temető északi felére viszont már a szájba vagy kézbe helyezett „sírobulusok” jellemzők, I. István (5 sírból, ebből négyben obulusként), Péter és Sámuel kori „mag” körül I. András pénzeivel keltezett (7 sírban 9 érem) sírok csoportja. A temetkezés megszűnésének idejére a temető szélén I. László pénze utal. A királyság korának keresztényként eltemetett halottjaira a test előtt összekulcsolt kezek jellemzők, valamint a korai Árpád-kor egyszerű ékszerei: S alakban hajtogatott végű bronz hajkarikák, gyűrűk, sima vagy huzalokból sodort karperecek, vastag, sima bronzhuzalból hajlított nyakperecek – ugyanakkor a pogány élelem, edények, fegyverek teljes hiánya.
A Vajdahunyad-Kincses szőlőhegyi temetőrészletben (21 szétdúlt és 57 feltárt sír) – amely a még nem kutatott első Hunyadvár várnépének a temetője – a 10. századnak már csak halovány emlékei találhatók meg (rombuszpengéjű nyílcsúcs, egy-egy pityke, gyűrű és füles mentegomb, egy nyakban viselt átfúrt, szétkalapált bizánci bronzpénz, valamint a pogány korban trepanált koponyájú „agyafúrt” ember), a feltárt rész magjában Szent István pénzei a sírobulusok (4 sírban!), e korai részt délről I. András, északról I. Béla és Salamon érmeivel keltezett, a 11. század szegényes ékszereivel ellátott temetkezések veszik körül.
Az Erdélyi-medencén belül két, időben részben párhuzamos, részben egymást követő társadalmi réteg bontakozik ki. Egy első s egyben korábbi, amelyet legkésőbb a 11. század elején az államhatalom felszámolt (a 10. századi „középréteg” lovas-fegyveres „pogány” temetői), s egy második (Várfalva-Vajdahunyad típusú temetők), amelynek népe zökkenő nélkül tovább él falvaiban s temetkezik temetőiben a keresztény királyság idején. Szükség lévén rá mint adózóra, hívőre és dolgozó népre.
E második, önmagában is „kétlépcsős” köznépi kultúra temetői Erdély egész területén megtalálhatók. Korai, még 10. századi („várfalvi”) szakaszát néhány temetőrészlet jelzi (Magyarlapád későbbi sírjai, Maroscsapó – sodrott nyakperec, zabla, edény, karperec –, Maroskarna régebbi, más temetőből származó sírleletei, állatfejes karperec Torda vidékéről, Torda-Tündérhegy 45 síros temetőrészlete a várostól délnyugatra fekvő magaslaton, Alvinc-Borberek sírleletei – madárfigurával díszített vésett bronz fejesgyűrű, sodrott nyakperec, fülbe való karika, karperec –, ide tartoznak Marosnagylak 15-20 síros, eddig csak 10. századi temetkezéseket tartalmazó temetőrészlete és Zeykfalva korai, I. István pénzével keltezett sírjai). Ide köthető egy temetőből származó szórványlelet (Vecel, 10. századi lira alakú csat) és a köznépi temetőkből jól ismert rombuszpengéjű nyílcsúcsok egy része is. E semmivel össze nem téveszthető, gyakran mesterien kovácsolt nyílhegyek Erdélyben számos helyen hitelesen feltárt 10–11. századi telepen is előkerültek: Angyalos, Szepsiszentgyörgy-Bokorkert és -Eprestető, Csernáton, Doboka, Malomfalva, Marosgombás, tehát a lelőhelyes „szórványok” (Csáklya, Hari, Magyardécse, Nyírmező, Torda, Vajasd – itt 10–11. századi edény is) vagy telepre, vagy temetőre utalnak.
Vajdahunyad temetőjének kortársa számos, többnyire 11. századi érmekkel is keltezett temető: Bágyon, Betlenszentmiklós, Borosbenedek (6-6 bordázott S végű hajkarikából álló készlet, karperec), Dés, Déva (I. Lászlóig), Doboka, Homoródkarácsonyfalva, Homoródszentpál, Istvánháza, Kajántó, Kelnek, Kozárvár, Marosvásárhely, Marosszentgyörgy (hajkarika, edény), Máramarossziget (2 db hajkarika), Radnót, Szék – ebből a korszakból és temetőtípusból „nő” ki majd a zabolai és petőfalvi temető is. Ezek a temetők Erdély területét szinte egyenletesen „benépesítik”.
Külön megítélés alá esik a 10. századi nemzetségi, törzsfői és fejedelmi központok továbbélése. A középkori Kolozsvár e téren nem tartozik a kiemelkedők közé. 10–11. századi köznépi temetőjét egyelőre nem ismerjük, a település némi folyamatosságát csak a Libucgát utcai szegényes putrik jelzik.
Annál kiemelkedőbb Gyulafehérvár területe, amelynek régészeti leletei méltók ahhoz a szerephez, amelyet a vár a 10. század második felétől–utolsó harmadától kezdve betöltött. A gyulát kísérő katonai hatalom megjelenését „viking” – vagy inkább bizánci – kardról származó bronz kardtokvég jelzi. Az egykori római falak között-körül a 10–11. században legalább 4-5 temetőt nyitnak. Feltárva ugyan egyik sincs, de az eddig közzétett sírok és leletek is rávilágítanak a hely fontosságára. A legkorábbi vári lovassír 10. századi kengyelmellékleteket tartalmaz. A vártól délnyugatra, az egykori római nekropolisz területén fekvő (szláv urna- és bolgár kori csontvázas temetkezéseket is tartalmazó) temető újbóli használatba vételére 10. század végi–11. század eleji leletek utalnak (lapos pengéjű, rombusz alakú nyílcsúcsokkal teli megvasalt tegez, huzalból sodrott nyakperecek, karperecek és gyűrűk, öntött állatfejes karperecek, fülbevalók), folyamatosan temetkeztek benne a 12. század közepéig (II. Béla és III. Béla pénzei mint sírobulusok). Egy harmadik temetőt a római városfalaktól északnyugatra (Zalatnai út) néhány sírjával korábban éppen csak ismertünk (kengyelek, nyakperecek, hajkarikák, gyűrűk, síredény, trepanált koponya) – itt újabban 180 11–12. századi temetkezést mentettek meg fülbevalókkal, hajkarikákkal, övcsatokkal, nyílcsúcsokkal, I. András, I. Béla, Salamon és I. László obulusaival. Egy negyedik (a Mamuthegy közelében fekvő) temetőből hajkarikák és gyűrűk kerültek elő. Valószínűleg azonos a római nekropolisz feletti temetővel az ötödikként említett, a vártól délre újabban megmentett 11. századi köznépi temető. Ennek területén korábbi, 10. századi temetkezések is voltak, hajfonatot díszítő, áttört mintás bronzkorongokkal, szőlőfürtcsüngős ezüst fülbevalókkal és egyes adatok szerint lócsontokkal is.
A folyamatosság egy pillanatra sem szakad meg. A citadella területén, főleg a székesegyház körül feltárt, földbe mélyített putriházakból származó kerámia akár a dunántúli Fehérváron is előkerülhetett volna, palackedényei, fazekai, cserépbográcsai formára és díszítésre miben sem különböznek az Árpád-kori Magyarország más területeinek készítményeiről és áruitól. A 11–12. században kezdődik el a keresztény temetkezés a mai székesegyház helyén álló rotunda, majd az első püspöki székesegyház körül. Az utóbbi mellett már korábban Kálmántól III. Bélán át II. András koráig terjedő érmekkel keltezett sírok kerültek elő, és újabban is sok 12. századi ékszermellékletes (fémgömbfejű hajtűk, gyűrűk, késői hajkarikák) sírt ástak ki.
A mai székesegyház nyugati homlokzata előtt 32 méterre nemrég feltárt 19 m hosszú templomalap igazi meglepetés. Az apszis- és hajómaradvány iránya megegyezik a Szent László kori székesegyházéval, az utóbbi emelésekor azonban már nem állhatott, mivel alapfalait a székesegyház körüli temető sírjai átvágják. A legkorábbit éppúgy Kálmán érme keltezi, mint a székesegyház körül korábban talált sírokat, a továbbiakat S végű hajkarikák és II. Géza (1141–1161) obulusa. A kis templom alatt talált honfoglaló magyar lovassír és szív alakú lószerszámcsüngője legkésőbb a 10–11. század fordulójára keltezi e korai templom keletkezését.
Más 10–11. századi uralmi központok kialakulását, kiépítését is igazolják a ránk maradt nagyszabású emlékek. A Kis-Szamosba folyó Lóna patak völgye felett emelkedő Dobokavár nyilván első ispánjáról, I. István hadvezérének, az Ajtonyt legyőző Csanádnak az apjáról, a korábban Fejér megyében is birtokló (Doboka-puszta) Dobokáról nyerte a nevét. A monumentális méretű, az erdélyi Árpád-kori védelmi rendszer katonai központjának tekinthető (utoljára kőbe átépített) várkomplexum ásatásai során talált s eddig bemutatott (nem őskori, vagy 8. századi szláv) leletek nem korábbiak a 10. század végénél – 11. század elejénél: rombuszpengéjű nyílcsúcsok, sima felületű, szögletes átmetszetű nyakperec, huzalból sodort nyak-, avagy karperec, csikózabla-töredék, csiholóvasak. Ezeket a „köznépi” ékszereket és eszközöket egy félhold alakú csüngő keltezi, amelynek jó párhuzamai Szolnok-Repülőtér és Szob-Koliba temetőiben a 10. század végén lépnek fel. Ennek az időszaknak felel meg a vár (alsó) I. rétegében talált kerámia is, egyebek között a magyarokra elsőrangúan jellemző, bordás nyakú „szaltovói” palackfazék és cserépüstök. A legalább három vagy négy korszakon át tovább épített-bővített ispáni vár első korszakát „darufalvi típusú”, bizánci vagy kijevi orosz műhelyben készített díszes ezüstcsüngők zárják. Azok az éremmel keltezett lengyel, orosz és bolgár kincsek (26! kincslelet), amelyekben ugyanilyen, azonos műhelyben készült ezüstgyöngyök fordulnak elő, vitathatatlanul a 10. század utolsó, a 11. század első évtizedeire keltezik a réteget. A vár további életére (II–IV. réteg és korszak) 11–12. századi sarkantyúk, szakás nyílhegy, „majsi típusú” mellkereszttöredék, de elsősorban az Árpád-kori Magyarország fazekasságának fejlődését tükröző és követő edényművesség jellemző. Az ásatási eredmények tehát a történeti forrásadatokat igazolták: Dobokavár a Szent István-i megyeszervezet kiépítésekor ispáni várként épült. Még közöletlen nagy temetői és templom körüli temetői tanúsága szerint fénykora a 11–12. század volt.
Malomfalván is a 10–11. század fordulóján kezdhettek kiépíteni egy földsáncokkal körülvett feudális várat. Egy szablyafogásra alakított markolatú kétélű kard, egy 10. századi, szív alakú bronzpityke (Hula) és rombuszpengéjű nyílcsúcsok utalnak itt a magyarok megjelenésére és a későbbi vár legkorábbi, még 10. század végi előzményeire.
Az erdélyi honfoglalás kori és államalapítás kori uralmi központok kutatásában egyelőre külön utakon jár a régészet és a história. Az írott forrásokkal dolgozó történészek a korai dokumentumok nagyfokú pusztulása és hiánya miatt gyakran kénytelenek késői adatokból visszakövetkeztetni a korábbi állapotokra. Nem mindig szerencsésen. A legjobb példa rá a „két” Kolozsvár.
A mai Kolozsvár főterén (Szabadság tér-Piaţa Libertăţii) végzett ásatások (Herepei János, 1927; Méri István, 1943; I. Mitrofan és Ferenczi István, 1948, 1958, 1961) a 11–12. századi városias települést illetően negatív eredménnyel végződtek – hasonlóképpen V. Vătăşianu 1956. évi kutatásai az „Óvárban”. A főtéren az 1871. évi építkezések alkalmával, majd az egész belváros 1895. évi csatornázásakor néhány késő középkori leleten kívül mindenütt római pénzekre (Philippus Arabsig), épületmaradványokra, sírokra bukkantak. A 12. század végi–13. századi városi élet legkorábbi régészeti nyomai közvetlenül a közel egy évezrede elpusztult római város romjai (ledőlt oszlop, római törmelék 2–3. századi pénzekkel) fölött keletkezett humuszrétegben jelentkeztek – a humuszban csak jelentéktelen kora középkori telepjelenségek mutatkoztak elvétve. Egy 12–13. századi, ám Kolozsvárt eddig legkorábbinak számító templom körüli temető (amely a mai Szent Mihály templom táján sejthető falusi templomhoz kapcsolódik) sírjai is közvetlenül a római réteg felső szintjébe voltak beásva. Gyér mellékletei – késői hajkarikák, fémlemezgömbös fejű hajtűk, ezüst mentegombok, aranyozott ezüst füles korongcsüngő, kopott obulus – egytől egyig késő 12–korai 13. századi ékszerek. Napoca pusztulásától a 12/13. század fordulójáig nem utalnak folyamatos régészeti leletek településre.
A megyének nevet adó ispáni vár a középkori városfaltól két kilométerre nyugatra, a mai Kolozsmonostoron emelkedett. Egy 1341. évi oklevél még világosan erről beszél: „quod quia monasterium beatae virginis de Coluswar fundatio sancti regis Ladislai existit” – vagyis eredetileg a későbbi monostor dombját nevezték Kolozsvárnak, rá vonatkoznak a 12. századi oklevelek „castrum Clus” említései, ott székelt a „comes Clusiensis”.
A ma is monumentális, 220×98 méteres alapterületű vár több oldalon lepusztult, 10-13 méter magas földsáncai csak részben maradtak meg. A sáncok átvágása és a vár belsejében folytatott ásatások meglepő, ám egyúttal megnyugtató eredményekre vezettek (1970–1982). A földsánc kétrétegű, belsejében korábbi föld-gerenda szerkezetű vár maradványai rejtőznek. A várfalon belül félig földbe mélyített házak alapjai kerültek elő. A sánc és a házak töltelékföldjében talált edénytöredékek egyértelműen 10–11. századiak, egy közelebbi keltezésre alkalmas honfoglaló magyar öntött csüngődísz és egy korai cserépüst tanúsága szerint az első vár a 10–11. század fordulóján épült, ezt erősíti meg a múlt század végén a várban talált Szent István-dénár is. E korai vár és település az egyik, tűzvész során romba dőlt házban talált 3 darab Salamon-érem tanúsága szerint minden bizonnyal az 1068. évi besenyő betöréskor égett le és pusztult el. Az újjáépítéskor a föld–fa várfalat mintegy 3 méterrel megmagasították, a belső települést azonban nem újították meg. Megszüntették, illetve megtiltották a temetkezést a vártól délre fekvő 10–11. századi félpogány temetőben is.
A csupán várként és ispáni székhelyül szolgáló új sáncok közé I. László bencés szerzeteseket telepített, akik a 11. század végéig felépítették a Boldogságos Szűzről elnevezett háromhajós templomukat – a somogyvári Szent Egyed-monostor kortársát – és valószínűleg monostorukat is. A monostorhoz a váron kívül lakó várnép számára nyitott új, templom körüli keresztény temető csatlakozott, amelyből eddig 159 sírt tártak fel I. András, I. László, II. Béla, II. Géza és III. Béla halotti obulusként bőségesen mellékelt pénzeivel keltezve. Bár a viseletre utaló mellékletek: S végű hajkarikák, gyűrűk, gyöngyök, préselt ruhadíszek, kerek csatfibula semmiben nem különböznek a 11–12. századi Magyarország más templom körüli temetőiben találtaktól, gazdagságuk mégis meglepő: a sírok több mint egyharmadában volt ékszer vagy pénz. Ez az erdélyi templom körüli temetőkben máshol is megfigyelhető „gazdagság” azonban valójában éppen az elmaradottabb, archaikusabb gazdasági, társadalmi és egyházi viszonyok tükröződése.
Az első Kolozsvár a tatárjáráskor pusztult el, az azonban egyelőre nem biztos, hogy az első monostor is megérte volna a tatár pusztítást. Helyére a temető tanúsága szerint új monostor épült, amelynek építése valószínűleg már a 12. század végén elkezdődött, azt azonban nem tudni, hogy 1241-re készen volt-e.
Egyetemes művészettörténeti jelentőségű a 11. század végi monostor elbontott helyére, az egykori alapfalakra épült Karcsa–Kiszombor–Gerény típusú 6 karéjos körkápolna felfedezése. A körtemplom alapfalaiba beépített 11. század végi–12. század eleji oszlopfő és domborműves kettős oszlopbázis bizonysága szerint a rotunda nem épülhetett a 12. század legvégénél korábban, s ez az eddig túl korainak vélt rotundatípusra nyilván másutt is érvényes.
A két Kolozsvár esete ismétlődik meg Tordaváron is. Az 1075. évi garamszentbenedeki alapítólevélben az aranas (Aranyos) folyó mentén említett „castrum, quod vocatur turda” a mai Torda és Torockó között fekszik, és a már tárgyalt várfalvi temető volt várnépének korai temetkezőhelye, ami felől egy 1394. évi oklevél „Turdawar alias Varfalwa vocata” kitétele nem hagy kétséget. A 100×190 méteres alapterületű, jó karban lévő földvár sáncait több helyen átvágták, az ásatások eredményei és leletei azonban nincsenek részletesen közzétéve. Utolsó korszakában a falakat itt is kőből építették át.
Hasonló a helyzet a szintén megtárgyalt vajdahunyadi temetővel, amelynek nincs köze a Hunyadiak várához. Egy, még nem kutatott Kolozsvár–Tordavár jellegű, földsáncokkal övezett földvárhoz, az eredeti Hunyadvárhoz kapcsolódik. Küküllővár (castrum cuculiense, 1197) a Kis-Küküllő déli partján vizenyős, széles ártér felett emelkedő promontoron fekszik. Hajdan ovális korai sáncvárát részben a késő középkori kastély építésekor, részben legújabb kori építkezésekkel nagyrészt elpusztították. A vár területéről 11–12. századi palackedény és egy középkori ezüst fejesgyűrű ismert.
Méretére nézve jóval elmarad az ispáni várak mögött a Sajó menti Sárvár, amely alighanem nemzetségfői, illetve korai feudális magánvár volt. Kétperiódusú – egy ízben megmagasított, megújított – sánc övezi, éppúgy, mint Dobokavárat és Kolozsmonostort. Mindkét korszakban a kora Árpád-kori várépítészetben általánosan használt kazettás szerkezetű gerendafalat emeltek a földsáncra. A korábbi, talán még a 10. században épült sánc földjében nem voltak cserepek, tehát a településnek nem volt helyi előzménye. A vár belsejében késői 10. és 11. századi cserepekkel, edényekkel, többek között cserépüstökkel keltezett, félig földbe mélyített házalapok kerültek elő, olyanok, mint Kolozsmonostoron, Biharvárban és Gyulafehérvárott. A sánc és a település második korszakát jól keltezhető 11. századi töredékek, valamint a várhoz csatlakozó temetőkből származó 11–12. századi sírleletek (kis- és egészen nagy méretű S végű hajkarikák, gyöngyök, gyűrűk) határozzák meg.
Általában uralmi központok, ispáni vagy feudális magánvárak kialakulását, a várakban s körülöttük települt katonaelem jelenlétét jelzik a 10. századi drága külföldi kardok és kardtöredékek: Dés, Nagyernye, Dobokavár, Malomfalva-Szentjános, Gyulafehérvár, Déva, Biharvár, Arad-Csálya. Különösen gyakoriak a Temesközben: Marosvár körzetében Kübekházán és Keglevicházán, Temesvár körzetében Zsombolyán, Krassóvár környékén Szászkabánya-Téglavetőn (sírból) és Versecen, Keveváron, végül, de nem utolsósorban Orsován. A Temesközből a fentebb felsoroltakon kívül 10. századi úgynevezett W–Z–X típusú) nyugati kard ismert még Törökbecséről és Nagybecskerekről – együttvéve több, mint ahány a régi Bácsot is beleértve az egész Duna–Tisza közéről előkerült.
A régészeti leleteket történelmi forrásként értelmező kutatás kimutatta, hogy a késői nyugati kardokkal felszerelt és eltemetett harcosok a Géza fejedelemtől szervezett új hadsereg (militia), illetve a miles-réteg (magyarul iobagiones, jobbágyok) tagjainak az ősi pogány rítust a 11. század elejéig még őrző, korai temetkezései. Ugyanez a kutatás a Kübekházától Orsováig terjedő kardos temetkezéseket és kardleleteket közöletlen voltuk miatt figyelmen kívül hagyta. A kardoktól „üres foltot” már Géza fejedelemmel is szemben álló territóriumnak vélte (fekete magyarok országa, Ajtony korai felemelkedése), amelyet mintegy ellenségesen karolna át a Maros és a Tisza jobb partja felől a Gézától telepített kardos vitézek őrláncolata.
A valóságban a Géza-féle miles-réteg ezen a veszedelmes déli határvidéken éppoly erős volt, mint a Felső-Tisza–Bodrog vagy a Rába–Duna kapuk és gyepűk környékén. Csak Géza halála után fordult szembe a lázadó Ajtony „bizva katonái és nemesei sokaságában” István királlyal („confidens in multitudine militum et nobilium”, Legenda S. Gerhardi episcopi 8). Ha hihetünk a Gellért-legendának, és a lázadó Ajtony területét a Köröstől („a fluvio Keres”) számíthatjuk, akkor az Esztergom–Székesfehérvár–Óbuda háromszögön kívül sehol az akkori országban nem található olyan sok kétélű karddal eltemetett miles, mint éppen a marosvári princeps országrészében. A legendaíróval együtt valóban elmondható, hogy „fegyvereseinek sokaságával túltett másokon”.
 
MONOSTOROK, TEMPLOMOK, TEMPLOM KÖRÜLI TEMETŐK
 
A köznépi fejlődés harmadik „lépcsőfokával” Biharvárban, Kolozsmonostoron és Gyulafehérvárott már találkoztunk, azzal az időszakkal, amikor az 1092 évi szabolcsi zsinat rendelkezései általában felszámolják a korábbi „pogány” temetőket, és a lakosságot az újonnan épített egyházak köré kényszerítik temetkezni. Ragyogóan sikerült megfogni a „váltást” éppen Várfalván, ahol a mai falu belsejében I. László idejében építenek templomot (a mai unitárius templom), s nyitnak körülötte új templom körüli temetőt, korai sírjaiból Kálmán és II. Béla pénzei kerültek elő. Az eredetileg nem szász Szászfehéregyházán is a korábbi első templom építésével párhuzamosan, Kálmán korában kezdődik a temetkezés.
Hasonló, a 11–12. század fordulóján keletkezett templom körüli temetőket szép számmal ismerünk Erdélyből, sírokat, hajkarikákat, pénzeket nagyobbrészt hiteles ásatásból: Dobokáról, illetve Doboka-Váraljáról 3 templomot és temetőjét mintegy 800 feltárt sírral, továbbá Kidéből (hajkarikák, III. István, II. László pénzei is), Konopról, Malomfalva-Csittfalváról (hajkarikák, lemezes gömbfejű hajtűk II. István és II. Béla pénzeivel), Marosszentkirályról, Tordáról, II. Béla és II. Géza obulusaival, Székelykeresztúrról, Székelyudvarhelyről, Székelydályáról, Marosvásárhelyről (lemezes gömbfejű hajtűk), Marosszentgyörgyről, Györgyfalváról, Almaszegről, Csapószentgyörgyről, Váralmásról III. Béla pénzeivel, végül Nagybányáról egy erre a korra jellemző arany S végű hajkarikát is. Idetartoznak Sztrigyszentgyörgy 12. századi fa- és korai (II. Béla-éremmel keletkezett) kőtemplomának temetkezései, a leletek alapján (nagyméretű fonott S végű hajkarikák) hasonlóval lehet számolni már Fogarason is. A Temesközből Temeskenéz (II. István obulusa) és Illyéd-Vártemplom (két pilléres korai szentélykarzatos kis templom) sírjai méltók említésre. Magától értetődően temető övezi a korai nemzetségi monostorokat, Kaplonymonostort és Ó-(Hódos-) Bodrogmonostort, az utóbbinál I. László korában kezdődik a település. Római épületromok felett emelt kápolnaszerű templom köré temetkeztek II. Béla korától egészen IV. Lászlóig Mojgrádon, ahol ebből az időből „kijevi típusú” bronz ereklyetartó kereszt is előkerült.
E templomok egytől egyig a nyugati „latin” egyház alkotásai voltak, sírleleteik azonosak az Árpád-kori Magyarország templom körüli temetőiben bárhol fellelhető késői hajkarikákkal, dísztűkkel, gyűrűkkel, obulusokkal, keresztekkel.
Településtörténetileg kiemelkedő jelentőségűek a Dél-Erdélyben, a 12–13. század fordulóján emelt szász templomok alatt, illetve körül talált magyar, illetve székely (Orbó, Kézd, Sebes!) templom körüli temetők pénzekkel keltezett korábbi hajkarikás temetkezései, amelyek a szász telepítést és építkezést megelőző, 11–12. századi kő- és fatemplomokhoz kapcsolódtak: Szászsebes/Mühlbach, Medgyes/Mediasch, Szászorbó/Urwegen (korai fátyoltűk), Szászkézd/Keisd (bronz ereklyetartó kereszt is), Nádpatak/Rohrbach, Kelnek/Kelling, Szászfehéregyháza/Weißkirchen/Deutschweißkirch. Az utóbbi gótikus temploma alatt a korábbi kőtemplom (az ún. „kápolna”) körül nagyobb temetőt sikerült megfigyelni, S végű hajkarikákkal, Kálmán szájban talált obulusával s más korai 12. századi pénzekkel. Homoróddaróc/Draas nagyméretű szász templomának északi oldala mellett szintén előkerültek a korábbi román kori templom kőalapjai. A hozzá tartozó temetőből közel 100 sírt tártak fel II. Géza és III. István bőségesen mellékelt halotti obulusaival s olyan 12. századi ékszerekkel (S végű hajkarikák, bronz kettős lira alakú csat, latin feliratos ólom korongcsüngő, sodrott és fejes gyűrűk), amelyek pontosan megegyeznek a 12. századi Magyarország más templom körüli temetőinek ékszereivel, másrészt mintegy átvezetnek a következőkben ismertetendő háromszéki temetőkhöz. Megjegyzendő még, hogy a Nagy-Szamos menti Ó-Radna/Rodna német temploma alatt a szászföldi eset ismétlődik meg, s egy III. István-pénz tanúsága szerint talán előzménye volt Kisdisznód/Michelsberg templomának is.
Különleges a háromszéki Zabola-Tatárdombon vagy Tatárhalmon feltárt temető 218 sírja (közöletlen), mivel templom nyomaira eddig nem akadtak közelében. A pénzmellékletek alapján úgy tűnik, mintha II. Géza idejében nyitották volna, de csak III. Béla koráig használnák. Egyes sírmellékletek (honfoglaló gyűrűtípus késői változata, lira alakú csat) azonban mintha korábbi örökség lennének. Más leletek, így például szép 12–13. századi fejesgyűrűk, viszonylag hosszú ideig tartó használatáról tanúskodnak. Ugyanezt erősíti meg egy mindenben hasonló közösségnek a szomszédos Székely-Petőfalva-Alsóhatárban feltárt, a jelek szerint szintén nem templom körüli temetője. A kiásott 238 sírt ismét II. Géza, III. István és III. Béla bőségesen mellékelt pénzei keltezik. A temetőben nyugvó népesség a kor viszonyaihoz képest feltűnően gazdagon indította el szeretteit a másvilági útra, a gyakori arany ékszerek mellett a 12. századi Árpád-kori fejesgyűrűk szép gyűjteménye került itt is elő. Nem vitás, hogy szokásaiban, viseletében erősen hagyományőrző, jómódú szabad közösségek emlékeit lehetett itt megragadni. A megfigyelések és a leletek az ország nyugati és déli peremvidékeiről a 12. század folyamán ide áttelepített magyar határőrök (megvasalt tegezben késői nyílcsúcsok!) falvaira vallanak, székelyek első nyomaira az Orbaiszékben.
 
HONFOGLALÁS ÉS KORA ÁRPÁD-KORI TELEPEK, FALVAK ERDÉLYBEN
 
Az időigényes, drága, hálátlan, mivel soha nem „mutatós” telepásatások kis száma miatt Erdélyben éppoly nehéz a 10–12. századi települési rendet megismerni, mint bárhol másutt az Árpád-kori Magyarországon. Fémleletek csak ritkán keltezik a korai telepeket: Csernáton, rombuszpengéjű nyílhegyek, 11. századi sarkantyú; Sepsiszentgyörgy-Eprestető, rombuszpengéjű nyílhegy, és vas ásópapucs; Angyalos, rombuszpengéjű nyílhegy; Marosgombás, rombuszpengéjű nyílhegy, lókoponya; Erősd-Csókásvár, korai zabla- és szablya(?)töredék; Maroslekence, szív alakú lószerszámdísz, sima hajkarikák, csiholóvas, sarkantyúk – Malomfalvát és Dobokát fentebb már bemutattuk. Már csupán a falvak későbbi korszakára, a késői 11. és 12. századra utalnak Székelykeresztúr-Gyárfáskertben egy földkemencés házban az S végű hajkarika, Baráthelyen II. István pénze, Betlenszentmiklóson Kálmán és III. Béla pénzei, Réty-Suvadás-tetőn és Sepsiszentgyörgy-Bedeházán sarkantyúk.
Az erdélyi kutatásban „Csüged típusú” fazekasságnak nevezett szokványos Árpád-kori keramika már az Árpád-kori politikai-gazdasági egység mutatója, amint azt néhány példával jellemzett elterjedése tükrözi: Gyulafehérvár-Csüged és -Püspökvár, Dobokavár, Marosvásárhely-Vár, Székelyudvarhely-Budvár, -Székelytámad, -Gyárosfalva, Székelykeresztúr, Malomfalva-Csittfalva és -Hula, Radnót, Nagymedesér, Sajósárvár, Sepsiszentgyörgy-Várgödre és -Bedeháza, Betlenszentmiklós, Vizakna, Vermes, Kézdiszentlélek-Perkő, Erősd-Csókásvár, Csanád, Csákó stb. Nincs önálló etnikumjelző szerepe, annak ellenére sem, hogy korai szakaszában még érzékelhető a 9–10. századi bolgár–szláv fazekasság technikai utóhatása és néhány díszítőmotívuma. Még kevesebbet árulnak el a csak önmagukban keltezhető szórványedények (Ákosfalva, Alsócsernáton, Dedrádszéplak stb.).
Van azonban a 10–12. századi magyar településnek egy olyan mutatója, amely semmivel össze nem téveszthető, és mással, mint a magyarság jelenlétével bajosan magyarázható: a cserépbográcsok. Ezekkel a sajátos edényekkel manapság sokat foglalkozik a kutatás. Az újabban felmerült szempontoktól némileg eltérően nem is az a legdöntőbb, hogy előzményei a kazár–bolgár „szaltovó–majáki” kultúrára vezethetők vissza, s az sem zavaró körülmény, hogy moldvai és dobrudzsai leletek tanúsága szerint hasonló edényeket használtak a 10–11. században a besenyők is. A besenyők ugyanis olyan zárt tömegben, mint később a kunok, soha nem költöztek a Kárpát-medencébe, a történeti forrásokban s a 10–13. századi helynevekben egyaránt szétszórtan jelentkeznek. Vagyis feltűnésük régészetileg „láthatatlan”, sporadikus jelenség.
A döntő az, hogy a cserép- vagy vasüst (kivételesen rézből is lehet, mint Betlenszentmiklóson és Magyarbényén) a magyarság 10–12. századi igazolt településterületén mindenütt megtalálható. S nemcsak megtalálható, hanem egyetemesen jellemző is. Ami végső soron csak kisebb mértékben „etnikus” sajátság, fontosabb a társadalmi háttér. Lassan felbomló közösségi-vérrokonsági (nagycsaládi) szervezet közös főzőedényeiről van szó, amelynek szívós fennmaradását a rideg pásztorkodás elterjedtsége is késleltette. Úgy fogalmazhatnánk, hogy a cserépbogrács a 10–12. században a magyarság egyik gazdasági és társadalmi mutatója. Valami olyasmi, ami a Prut és az Al-Duna-vidéki besenyőket és a bolgárokat leszámítva (akiknek garváni s más helyeken talált bográcsai azonban jól megkülönböztethetők a magyarokétól) ekkoriban a Kárpát-medencében, sőt egész Közép-Európában más népre nem jellemző. Nem is nagyon lehet jellemző. A germán vérségi nagycsalád erre az időre már régen felbomlott. A szláv, különösen a délszláv ugyan még virágzott, csakhogy hiányzott mögüle az a félnomád pásztor háttér, amely a magyarságnál ezt a mozgó közösségekre jellemző főzőedényt kialakította.
A tatárjárás után megszilárduló új feudális rend és életmód fokozatosan véget vet a cserépbográcsot körül ülő külterjes életformának s vele együtt a cserépbográcsoknak, ami fontos régészeti ismérv. A mongoloktól felégetett, örökre megszűnt és elhagyott kora Árpád-kori falvak nyomainak százai maradtak ránk – számukat a 13. századtól kezdődő pusztásodás is növeli. A felszínen, „felső” rétegükben magától értetődően 12. századi–13. század eleji bográcstöredékek kerülnek elő, ami nem jelenti azt, hogy a legtöbb falunak ne lenne „alsó”, 11. századi vagy 10. és 11. századi rétege is. Döntő bizonyítékokat szolgáltattak erre nézve a dobozi és malomfalvi ásatások.
Biharvárban, Kolozsvárban (Monostor), Tordaváron (Várfalva), Aradvárban (Glogovác), Gyulafehérváron és Dobokavárban, valamint Csernáton felső teleprétegében, Sepsiszentgyörgy-Eprestetőn, Maroslekencén és Malomfalván 10–11. századi magyar fémleletekkel (nyílhegyekkel, övdíszekkel stb.) keltezett rétegből vagy telepről kerültek elő a cserépüstök – előzményük egyik helyen sincs. Más helyeken a magyarság másik jellegzetes keleti edényével, a „szaltovói típusú” fazekakkal együtt jönnek elő (pl. Csíkszentkirály, Radnót, Kelnek, Gyulafehérvár, Malomfalva, Réty, Sajósárvár, Dobokavár, Asszonynépe), Ó-Bodrogmonostoron I. László pénze és S végű hajkarika, Csernátonban IX. Kónsztantinosz, Betlenszentmiklóson Kálmán és III. Béla, Baráthelyen II. István pénzei keltezik őket a 11. század végétől a 12. század második feléig. Van, ahol a telepekhez tartozó 10–11. századi síroktemetők is keltezik az üstöket (Gyulavarsánd, Sajtény-Salánk, Pécska, Déva, Bethlenszentmiklós, Biharszentjános-Klastromdomb, Öthalom-Glogovác-Földvár, Radnót, Sajósárvár, Szászsebes, Várfalva), Székelykeresztúron pedig az üsttel együtt a házban talált S végű hajkarika. Megesik végül, hogy bekarcolt hullámvonalköteg- vagy egyszerű hullámvonal-díszítéssel az üstök mintegy önmagukat keltezik a 10–11. századra (pl. Segesvár-Szőlők, Sajósárvár, Bulcs-Kápolnás, Körösgyéres, Belényesszentmiklós és a legszebb Kolozsmonostorról).
Az 1985-ig ismertetett mintegy 160 erdélyi–kelet-alföldi üstlelőhely számarányában megfelelt a magyarországi lelőhelyek átlagának (1975) – egyszerre jelezve hasonló régészeti tevékenységet és településtörténeti tanúságokat. Ezeket az arányokat a módszeres kutatások könnyen módosítják, egy ásatással feltárt telepen akár százával is előkerülhetnek cserépbogrács-töredékek, rendszeres terepkutatások nyomán a lelőhelyek száma ugrásszerűen nőhet. Így pl. Békés megye – korábban fehér foltként jelentkező – most átkutatott két járásában jóval több üstlelőhely került elő, mint amennyit eddig az egész Kárpát-medencéből ismertünk.
Az üstlelőhelyek két súlypontja a Tisza két oldalán elterülő Nagyalföldön, valamint a Kisalföldön van, helynévi és történeti adatok szerint magyarlakta területeken. A Kelet-Alföldön a tiszántúli tömb szerves folytatásai az Ér, Berettyó, Körösök és a Maros síksági szakaszán csoportosuló lelőhelyek (ahol egyedül a mai Arad megyéből 40 lelőhelyről ismert). Erdélyben is a síkságokon-völgyekben található a bográcsok zöme.
A történeti, helynévi és régészeti adatok alapján tiszta szláv lakosságú közép-európai területeken nem fordul elő cserépüst. A 10. század előtt ismeretlen erdélyi bográcsok keleti eredetét tehát a kazár birodalomból ismert cserépüstök igazolják. A lelőhelyek tárgyilagos vizsgálata egyébként sokat levon annak az archeológiai vitának a szenvedélyességéből, amely a bográcsok eredete körül folyik. Az üstlelőhelyek többsége ugyanis nem tekinthető mai falvak-városok előzményének, 90 vagy még nagyobb százalékuk a 12–13. század folyamán elhagyott, illetve a tatárjárás idején örökre elpusztított falvak, tanyák területéről származik. Településtörténetileg az Árpád-kor sokkal sűrűbb faluhálózatának a bizonyítékai.
A cserépüstökkel s más (magyar, szláv, Árpád-kori) edényekkel jellemzett „házak” Erdélyben ugyanolyanok, mint bárhol máshol a Kárpát-medencében vagy Kelet-Európában. 80-100 centiméter mélyen fölbe mélyített, lekerekített sarkú, 3×4–3×2 méter körüli alapterületű putrik kövekből rakott kőkemencével (pl. Mezőerked) vagy a ház sarkában földbe vájt földkemencével (Székelykeresztúr-Gyárfás-kert, Csernáton-Domonkos-kúria). Az utóbbiakat nehéz megkülönböztetni a falvak és szállások földbe vájt „külső” kemencéitől (pl. Vermesen mindkettő megvan).
A korai Árpád-kori erdélyi régészeti kultúra keltezése szempontjából fontos a Csernátonban a telepen talált kis bizánci éremlelet, amelyet egy zacskóban akkor rejthettek vagy ejthettek el, amikor a falu a 11. század második felében megújuló besenyő betörések következtében leégett és elpusztult. A gyűjtött pénzek II. Nikéforosz Fokásztól (963–969) és I. Jóannesz Cimiszkesztől (969–976) IX. Kónsztantinosz Monomakhoszig (1042–1055) terjednek, a katasztrófa ezután következett be. A csernátoni telepen előkerült rombuszpengéjű nyílhegyre és bográcsra nézve a pénzkincs mindenesetre ante quem datáló jelentőségű.
Egy másik érdekes kincslelet is a besenyő támadások alkalmából kerülhetett földbe. Az ezüsttel és sóval már a 10. században kereskedő magyarsághoz bizáncias stílusú óorosz és ólengyel ékszerek jutnak el – ha nem is nagy számban. Pontosabban: inkább nem kerültek nagyobb számban „kincsként” a földbe, mivel a 11. században a külső ellenségek támadásai ritkán jutnak el az ország szívéig, többnyire már a határvidéken elakadnak. Ilyen óorosz (részben skandináv) ezüst ékszerkincs a nyugati gyepűn a darufalvi. A darufalvi ezüstcsüngők testvérpéldányai Dobokavár első korszakát keltezik. Különleges és egyedülálló a Kárpát-medencében a korai székely településterületen, a „Királyföldön” elrejtett ékszerkincs. Csak kis részben „tört ezüst” (ha ez az állapot nem a találók műve?), nagyrészt ép ékszerek: gazdag filigrándíszes, „dudoros” ezüst díszgyöngyök, fülönfüggők, félhold alakú csüngő, öntöttezüst karperec, üveggyöngyök. Tehát teljes ékszerkészlet, mint a darufalvi, s ugyanúgy egy határőrző marchio családi tulajdona lehetett, mint amaz. A 10–11. század fordulója táján készült ékszerek nagyjából ugyanakkoriban kerülhettek tulajdonosuk kezébe. Hasonló ékszereket még a 11. század első felében is viseltek Kelet-Európa pénzzel keltezett ékszerkincseinek tanúsága szerint. Meglehet hát, hogy már István király erdélyi hadjárata idején elásta a gyulák egyik híve, de éppen a csernátoni pénzkincs megengedi a másik lehetőséget is, hogy az első besenyő támadások idején került csak földbe.
Három éremkincs, I. László edényben elásott pénzei Tordán (48 db egy valószínűleg nagyobb leletből), Magyarfrátán (120 db), Biharszentandráson (170 db és Kónsztantinosz Monomakhosz- – 1042–1055 – érme) korára és elrejtési helyére nézve pontosan megfelel a Kapoles vezette első (igazi) kun–kumán támadás (1091) irányának. Az Ojtozi-szoroson betörő kunok Torda és Kolozsvár környékét pusztítva jutottak ki az Alföldre, ahol először Bihart és környékét dúlták fel. Az elásott kincsek nemcsak a pusztulást igazolják, de azt is, hogy ebben az időben már tekintélyes pénzmennyiség gyűlt össze egy-egy kézben. Bizonytalan viszont a ma Szászsebeshez tartozó Lámkeréken az 1870-es években talált – állítólagos pénzkincs megítélése. Híradásunk Péter ezüstérméről van; ha a kincs valóban az ő pénzeiből állt, amint feljegyezték, akkor bizonyíték arra nézve, hogy uralma első (1041) vagy második (1046) megdöntésekor e fontos helyen a király egyik hívének volt rezidenciája.
Az újkor elejéig bölényeiről (vö. Belényes) híres Sebes- és Fekete-Körös menti hegyek és erdők („Királyerdő”) a 11–12. században összefüggtek az Igfan/Ygfon (’szent rengeteg’) néven emlegetett erdőséggel. Az erdőség az 1060–70-es években Géza dux kedvelt vadászhelye volt. Ott, ahol a Fekete-Körös a Poklos pataknál a síkságra lép, a mai Belényesszentmiklós falu feletti lapos magaslaton 1972–1982 között a régészettől már egy évszázada számon tartott romokat tártak fel. Egy tekintélyes méretű, 10 × 28 méteres alapterületű udvarház állott itt a 11. század közepétől: döngölt agyag- és kőalapokra égetett téglából emelt hosszú, csarnokszerű épület, amelynek hosszanti falához kétoldalt fából rótt melléképületek csatlakoztak. A curtistól északra, 150 méterre, a monostor impozáns romjai alatt az udvarházzal egykorú udvari kápolna maradványai kerültek elő. Az udvarház és a kápolna a rétegviszonyok és leletek (11. századi edények, cserépüstök) tanúsága szerint 1050–1070 között épült – alighanem ez a legkorábbi ismert hercegi curtis az Árpád-korból. Erődítésnek ugyan nem maradt látható nyoma, de a fennsík legmagasabb kiugrásán fekvő palotát nyilván fa palizád körítette. Az együttes minden valószínűség szerint a Béla vagy Géza dukátusa idején épült hercegi „vadászkastéllyal” azonos. A legkorábbi épületegyüttes talán az 1091. évi kun betöréskor sérült meg. Meglehet, hogy még Álmos herceg dukátusa idején, de legkésőbb a 12. században az udvarházat részben korábbi alapjain, részben kibővítve, belső terét nagy pillérekkel tagolva építik újjá, a kápolnát pedig egyetlen pilléres karzattal kibővítve templommá alakítják át. A 13. században a királyi curtis a közeli Széplakon udvarházzal bíró Borsák birtokába került. A sokáig IV. László király kedvelt hívei közé tartozó Borsák a palotát tovább bővítik, a kis templom helyén pedig, részben annak régi anyagából, nagyszabású monostort emelnek.
Összefoglalva a vizsgált terület 10–11. századi településtörténetét, megállapítható, hogy több mint másfél évszázad folyamatos és céltudatos régészeti gyűjtőtevékenysége nyomán ma már valós kép alkotható róla. Ez még akkor is szembetűnő, ha tudjuk, hogy a módszeres régészeti kutatások korszakunkra vonatkozóan esetlegesek és rendszertelenek voltak.
Az Alföldnek az Érmelléktől az Al-Dunáig nyúló keleti pereme a hozzá csatlakozó völgyekkel együtt legfeljebb abban különbözik a vele nyugatról végig szomszédos síkságtól, hogy éppenséggel itt voltak a magyar megtelepedés és korai államszervezet központjai, Szatmárvártól Biharváron, Váradon, Zarándváron, Aradváron, Temesváron át Krassóvárig, sőt egészen Orsováig. E központok körül még belterjesebb, sűrűbb és gazdagabb magyar településsel lehet számolni, mint a Tiszántúl középső és déli szakaszán. A régészeti településtörténet fényében sem véletlen hát, hogy a 11. századi országos politika Esztergommal és Székesfehérvárral szemben álló központjai Marosvár/Csanád és Biharvár körül alakultak ki. Kivétel a fentiek alól viszont északon a Túr–Szamos–Kraszna völgye körüli Szamosköz és Szilágyság, ahol a korai magyar megtelepedésnek jóformán nincs régészeti nyoma, illetve – összhangban a nyelvészetnek a helynevekből kielemzett eredményeivel – a korábbi szláv település továbbélésével lehet számolni még a 11. században is. Jóval fellazultabbnak tűnik viszont már a 10. században is a Temes–Krassó–Al-Duna vidéki szláv tömb.
Másként értékelhetők a történelmi Erdély viszonyai. A honfoglalás idején a fegyveres középréteg sírjaiból a Mezőség, a nagyobb medencék (pl. Háromszéki-medence), valamint a Maros-völgy mindkét oldalának stratégiai megszállására lehet következtetni. Ez eleve kizár minden olyan elképzelést, amely a Marost akár települési, akár politikai határnak véli. A 10. század folyamán ez a besenyő becsapások elhárítására alkalmas, mélyen tagolt védelmi rendszer eltűnik, és fokozatosan átadja helyét az Erdélyi-medence tartós megszállásának, betelepítésének. Állandó magyar település először a közép-erdélyi – Maros–Aranyos menti – sóbányák körül alakult ki, politikai-katonai központja kétségkívül Gyulafehérvár volt. Kutatások híján azt azonban egyelőre nagyon nehéz volna megmondani, hogy Gyulafehérváron, Tordaváron, Dobokaváron s néhány Maros menti kisebb falun kívül hol számolhatunk a 10. század második felében–utolsó harmadában jelentősebb települések kialakulásával.
Az 1003 utáni államszervezéssel járó új telepítés útvonala, ütőere a 11. század folyamán is a Maros folyó és völgye: az Erdélyből az ország belsejébe irányuló sószállításnak nemcsak a század elején – az Ajtony elleni háború ismert casus belli-je, hogy a marosvári vezér a Maroson megvámolta István király sószállító hajóit –, hanem később is, századokon át a legfőbb útvonala. A régészeti leletekből következtetve csupán a 11. század későbbi évtizedeiben alakult ki az erdélyi Szolnok területén újonnan létesített Désvártól a Meszesen át a Tisza menti Szolnokig vezető szárazföldi „sóút”. Az egyesült Szamosvölgye Déstől Asszonypataka/Nagybányáig a régészeti lelőhelyek negatív tanúbizonysága szerint a 11. század végéig aligha játszott jelentős szerepet a magyarság be- és letelepedésében, a két országrész közti összeköttetésben (így volt már az avarok idején is!).
A Sebes Körös–Királyhágó–Kis-Szamos útvonal a honfoglalástól kezdve ismert és használt volt, településtörténeti jelentősége azonban alárendelt maradt a Maros menti fő ütőérhez képest. Mindezt csaknem az Árpád-kor végéig igazolja a cserépüstök erdélyi elterjedése és súlypontozódása is.
A 11. század utolsó harmadáig Erdély stratégiai védelmét északon Dobokavár, keleten Küküllővár, délen Hunyadvár látta el. Zártabb, sűrűbb magyar megtelepülést körülöttük, valamint Kolozsvár és Tordavár körül lehet tapasztalni, Gyulafehérvár központi szerepét továbbra is megtartotta. A régészet jelentős eredménye, hogy a honfoglalást megelőző zárt szláv települési gócokat ugyanott tudta kimutatni, ahol a nyelvtudomány: az imént említett belső tömbtől északra, keletre és délre. A szlávság élete a szláv helyneveket őrző vidékeken nyilván mélyen belenyúlt a 11. századba, helyenként még a következőbe is.
A központi terület védelmét a 11. század utolsó harmadától a későbbi dél-erdélyi és besztercei szász földekre Magyarországról áttelepített „székely” határőrfalvak biztosították, amelyek kisméretű földvárak körül csoportosultak. I. László és Kálmán idejében az imígyen birtokba vett egész területen megfigyelhető a falusi egyházi szervezet kiépülése. Templomokkal, templom körüli temetőkkel azonban most már korábban lakatlan területeken, egykori erdővidéken is lehet találkozni. Az ispáni várak a kereszténység központjai voltak, Dobokavár területén pl. két, utóbb többször újjáépített korai kőtemplomról tudunk. A magasabb egyházi szervezet azonban a 11/12. század fordulójáig nem épült ki a Kolozsmonostor–Gyulafehérvár vonaltól keletre.
A 11. századi határőrszervezetet az első német betelepítések idején, a 12. században kezdik áthelyezni a későbbi Székelyföldre, ahol a határőr népesség feltűnése régészetileg is igazolható. Magyarok voltak, az akkori országban már divatjamúlt ómagyar hagyományokkal, jelentőségükre a kor nemesi viseletét megközelítő gazdagságuk utal. Nem sikerült viszont eddig régészetileg kimutatni olyan határőr-településeket, amelyek lakói gyaníthatóan besenyő eredetűek lettek volna.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Óra
 
Látogatók
Indulás: 2008-11-06
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
LEMANGURIA

 

 
KURULTAJ

kurultajlogo1a5e6c.png

 
Magyarok Szövetsége

magyarokszvetsge75d7b.jpg

 
Jász-Kun Szala

Szalaef42b54444.jpg

 
számok
free counters
 

SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - TUDJ MEG TÖBBET SELENA GOMEZ MAGÁNÉLETÉRÕL, SZERELMÉRÕL, CSALÁDJÁRÓL, KARRIERÉRÕL!    *****    HA TE IS IMÁDOD A ZÖLD ÍJÁSZ VILÁGSIKERÛ SOROZAT ELBÛVÖLÕ SZERELMESPÁRJÁT AKKOR ITT A HELYED! MAGYAR OLICITY SITE    *****    The Vampire Diaries & The Originals szerepjáték - ha kedveled a sorozatokat és írni is szeretsz, ne habozz!    *****    Rendhagyó kedvezményt ajánlok Nektek, Te monhatod meg, hogy mi legyen az ára. Pl.: Születési, párkapcsoklati, horoszkóp.    *****    KÖNYVismertetõk, kötelezõ olvasmányok    *****    BOOKFANCLUB -> A könyvek birodalma elvezet a képzelet csendes világába!<<-BOOKFANCLUB    *****    Ingyenes, korlátlan képfeltöltés!!! www.kepfeltolto.eu    *****    Autista - Állatbarát - Homoszexuális - Intelligens - Kívülálló - Mûvészlélek - Segítõkész - Toleráns    *****    Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!    *****    HAT ÉVE ONLINE! - LÁTOGASS EL MAGYARORSZÁG EGYETLEN MÛKÖDÕ SELENA GOMEZZEL FOGLALKOZÓ OLDALÁRA! - HAT ÉVE ONLINE!    *****    A SZULTÁNA: HÍREK - KÉPEK - SOROZATISMERTETÕK - TÖRTÉNELMI INFÓK - ÉRDEKESSÉGEK MINDEN MENNYISÉGBEN A SOROZATRÓL    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Itt a nyár! Kivirágzott a mályva és a pipitér! Hogy mit szólt ehhez a két virágmanó? Gyere, és olvasd el a Mesetárban!    *****    STITCHERS - Magyarország egyetlen oldala a természetfeletti krimi-drámasorozatról! A Stitchers sorozatot megéri nézni!    *****    Nézz Élõ live filmet gportalon. Klikk klikk klikk.    *****    Gréti. 23. Egyetemista. Chevelle. Rap. Jégkorong. Ottawa Senators. Jean-GabrielPageau. Írás. Olvasás. Blog. (:    *****    Élõ live mozifilmek. Ha szereted a filmeket, sorozatokat, meséket akkor itt a helyed!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    ARIANA GRANDE TODAY - MAGYARORSZÁG EGYETLEN ARIANA GRANDÉVAL FOGLALKOZÓ HONLAPJA - TUDJ MEG RÓLA MINDENT    *****    KOSEMBLOG.GP//A MAGYAR "A SZULTÁNA" RAJONGÓI OLDAL//BY: KÖSEM// KOSEMBLOG.GP//MINDEN, AMI KÖSEM...